Szavazás: ki kerüljön be a magyar „Halhatatlanok” közé?

Vágólapra másolva!
2014.11.04. 15:34
Csaknem 30 éve 228 sportkiválóságból választotta meg a sportot szerető hazai közvélemény a Halhatatlanok 21 tagját. Sokszoros olimpiai és világbajnokok, túlzás nélkül, sportcsodák. Az elmúlt évek gyakorlata és az egyesület alapszabályzata szerint, az új tagok megválasztása titkos szavazással a közgyűlés hatáskörébe tartozik. Ebben az évben Grosics Gyula és Sándor Károly eltávozását követően az egyesület elnöksége úgy döntött, hogy a széles nyilvánosság bevonásával választja ki új tagjait. Az öt kiváló bajnok – Buzánszky Jenő, Kásás Tamás, Kovács Antal, Kovács Kokó István, Nagy Tímea – örömmel vállalta a jelöltséget. Közülük kerül ki a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének két új tagja. Itt, az NSO-n ön is elmondhatja véleményét, szavazásunk végeredményét az egyesület elnöksége figyelembe veszi.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki kerüljön be a magyar „Halhatatlanok” közé?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik