Súlyemelő vb: Soóky 12. helyével 14 pontot gyűjtött

Vágólapra másolva!
2014.11.09. 17:06
Soóky Gergely a teljes rangsorban a 12. lett a súlyemelők kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a 62 kilogrammosok mezőnyében, és a vasárnap az összetettben produkált 272 kilogrammos eredményével megszerezte a magyar csapatnak a 2016-os ötkarikás játékokon való részvétel szempontjából fontos első pontjait.

Az idei kvalifikációs vb mellett még a következő évi világbajnokságon lehet a csapatoknak pontokat szerezniük, ezek aztán összeadódnak, az ily módon kialakuló sorrend alapján a férfiaknál az első 24, a nőknél pedig az első 21 nemzet szerez különböző számú részvételi kvótát a 2016-os riói olimpiára.

Soóky most 14 pontot gyűjtött, messze felülmúlva a honi szakvezetés várakozását. Igaz, a B csoportban ötödikként végzett győri versenyző összességében 12. pozíciójához az is kellett, hogy az esti A csoportos vetélkedésben a legjobb tíz közül hárman is kiessenek szakításban, s így összetett eredmény nélkül maradjanak.

A súlycsoport közvetlen elitjének versenyét az észak-koreaiak olimpiai és világbajnoka, Kim Un Guk nyerte a kétszeres ötkarikás és kétszeres világbajnoki bronzérmes indonéz Eko Yuli Irawan és a kínaiak 2009-es vb-aranyérmese, Ting Csien-csüng előtt.

SÚLYEMELŐ VB
Eredmények, férfi 62 kg
Összetett:
1. Kim Un Guk (Koreai NDK) 325 kg (szakítás 150 kg, lökés 175 kg), 2. Eko Yuli Irawan (Indonézia) 316 (141, 175), 3. Ting Csien-csüng (Kína) 312 142, 170)...12. Soóky Gergely (Magyarország) 272 (118, 154)
Szakítás: 1. Kim 150 kg, 2. Ting 142, 3. Luis Javier Mosquera Lozano (Kolumbia) 141 ...22. Soóky 118
Lökés: 1. Kim 175 kg, 2. Irawan 175, 3. Muhamad Hasbi (Indonézia) 171...11. Soóky 154
Azonos eredménynél a testsúly rangsorolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik