Sportdiplomácia: Magyarország erősíti kapcsolatait a szaúdiakkal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.10. 14:46
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hétfőn a Magyar Sport Házában fogadta Naval Fajszal Fahd Abdulazizt, Szaúd-Arábia sportminiszterét, akivel megállapodott a két ország közötti sportkapcsolatok erősítésében.

A MOB közleménye szerint a tervek alapján Magyarország és Szaúd-Arábia együttműködésében – amelyet a MOB dolgoz majd ki – csereprogramok, közös felkészülések és versenyrendezések is szerepelnek majd.

Borkai Zsolt megállapodott abban a szaúdi sportminiszterrel, hogy az együttműködés részleteiről az elkövetkező időszakban egyeztetnek. A megállapodást rögzítő szerződést Szabó Bence, a MOB és Mohamed al-Misehal, a szaúdi olimpiai bizottság főtitkára készíti elő. A szerződés aláírására a tervek szerint jövő júniusban, a nemzeti olimpiai bizottságok Lausanne-ban sorra kerülő közgyűlésén (ANOC) kerül sor.

A szaúdi sportminiszter délután Simicskó István sportpolitikáért felelős államtitkárral találkozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik