Öttusa vk: technikai hiba miatt az élcsoportból csúszott vissza Gyenesei

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.11. 20:13
Címkék
A kombinált számnak harmadikként vágott neki, lőtáblája hibája miatt azonban jelentősen visszacsúszott, így 18. lett Gyenesei Leila vasárnap az öttusázók idei világkupa-sorozatának harmadik állomásán, az angliai Medwayben. A döntő másik magyar résztvevője, Cseh Krisztina a 26. helyen végzett.

Gyenesei a vívást követően a hatodik helyen állt, majd megnyerte az úszást, és lovaglás után is az élmezőnyben állt, a 3000 méteres futást megszakító lövészet harmadik sorozatában azonban - amint azt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta - egy darabig nem indult be az órája, így a táblája nem fogadta a lövéseket, emiatt sok időt vesztett, s jócskán visszaesett. Más jellegű, de ugyancsak a technikával összefüggő gondja egy cseh versenyzőnek is akadt.

„Ennek a francia rendszernek a hibái a gyakorlatban jönnek ki. Vannak más rendszerek is, például magyar is, de ezeket valahogy nehezen engedik be a versenyekre" - fogalmazott a szakvezető.
A vasárnapi Vk-viadalt a francia Amélie Cazé nyerte. A pénteki selejtezőben két csoportban 55-en küzdöttek, az első 18-18 jutott tovább. Szombaton, a férfiak versenyében a világbajnoki címvédő Marosi Ádám győzött, de jól szerepelt a többi magyar induló is: Kasza Róbert ötödik, Tibolya Péter hatodik, Németh Róbert pedig 11. lett.

 

 

ÖTTUSA VK, MEDWAY, NŐK
1. Amélie Cazé (francia) 5312 pont
2. Donata Rimsaite (litván) 5260
3. Mhairi Spence (brit) 5228
...18. Gyenesei Leila 4964
...26. Cseh Krisztina 4720 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik