Cseh László: Nem vagyok elégedett, jobb időt vártam magamtól

Vágólapra másolva!
2008.03.21. 11:45
Cseh László az Eindhovenben zajló Európa-bajnokságon ismételten bizonyította, hogy nincs nála jobb vegyes úszó a kontinensen. A 200 méter vegyesben szerzett aranya után azonban mégis elégedetlen volt, saját bevallása szerint, jobb időeredményt is úszhatott volna. Kis Gergő is a legfényesebb medáliát érdemelte ki. Az ajkai úszó természetesen mérhetetlenül boldog volt első nagypályás (800 méter gyorson szerzett) Eb-aranyát követően.
Cseh László ötödik Európa-bajnoki aranyát szerezte
Fotó: Reuters
Cseh László ötödik Európa-bajnoki aranyát szerezte
Cseh László ötödik Európa-bajnoki aranyát szerezte
Fotó: Reuters
Cseh László ötödik Európa-bajnoki aranyát szerezte

„Nem készültünk erre az Európa-bajnokságra, ezt korábban is elmondtam és most is szeretném hangsúlyozni. Annak természetesen örülök, hogy sikerült győznöm” – értékelt a 200 méteres vegyes úszás döntője után az aranyérmes Cseh László.

A magyar sportoló a döntőben rendkívül magabiztosan versenyzett, mindenkit jócskán megelőzve 1:58.02 perces időeredménnyel csapott célba, ez azonban rosszabbra sikeredett, mint a középdöntőben elért eredménye.

„Nem vagyok maradéktalanul elégedett, a szerdai középdöntő után jobb időt vártam magamtól a fináléban. Most valahogy nehezebben ment, jobban elfáradtam, ez is azt mutatja, van még mit javítanom” – nyilatkozta Cseh a Nemzeti Sportnak, majd hozzátette, elsősorban azért jó a kontinensviadal, mert felmérheti, hogy éppen hol tart a felkészülésben.

Kis Gergő sporttörténelmet írt
Fotó: Reuters
Kis Gergő sporttörténelmet írt

A csütörtöki nap másik örömteli eseménye Kis Gergő aranyérme volt. Kiss László szövetségi kapitány még a hollandiai viadal előtt elmondta, győzelmet vár az ajkai úszótól. Kis pedig beteljesítette a jóslatot, és megnyerte a férfiak 800 méteres gyorsúszó számát, amit egyébként most első ízben rendeztek kontinensviadalon.

„Debrecenben, a rövidpályás Európa-bajnokságon már nyertem érmet, kettőt is, akkor is boldog voltam, bár sokan azt mondták, az csak futsal” – viccelődött a nyugodtan mondhatjuk sporttörténelmi siker után Kis.

„Az Európa-bajnokság után húzok egy vonalat, és kizárólag a pekingi olimpiára koncentrálok”.

ÚSZÓ, MŰUGRÓ ÉS MŰÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, EINDHOVEN, EMLÉKEZTETŐ

800 MÉTER FÉRFI GYORS:
1. Kis Gergő (magyar) 7:51.94
2. Samuel Pizetti (olasz) 7:54.09
3. Dragos Coman (román) 7:54.37
4. Marcos Rivera Miranda (spanyol) 7:54.41
5. Przemyslaw Stanczyk (lengyel) 7:55.85
6. Anthony Pannier (francia) 7:56.03
7. Frederico Colbertaldo (olasz) 7:58.35
8. Ignacio Fernandez Ordonez (spanyol) 8:02.14

200 MÉTER FÉRFI VEGYES
1. Cseh László (magyar) 1:58.02
2. Dinko Jukic (osztrák) 1:59.65
3. Vytautas Janusaitis (litván) 2:00.17
4. Alessio Boggiatto (olasz) 2:00.55
5. Alexander Tikhonov (orosz) 2:01.32
6. Diogo Filipe Carvalho (portugál) 2:02.29
7. Lukasz Wojt (lengyel) 2:02.79
8. Sasa Impric (horvát) 2:03.52
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik