Fogathajtó verseny: Szávay-csata, Blanka legyőzte Ágnest

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 22:08
Szávay Blanka legyőzte nővérét, a tenisz-világranglistán huszadik helyen álló Ágnest a Kecskemét melletti Ballószögi Lovaspályán rendezett amatőr fogathajtó verseny, a KÉSZ Kupa női döntőjében.
A szervezők tájékoztatása szerint az immár ötödik alkalommal lebonyolított viadalon két kategóriában 38 résztvevő ült bakra, a kétszeres fogathajtó világbajnok Nyúl Zoltán pedig új szerepkörben mutatkozott be, ő volt a házigazda, a pályaépítő és a versenyigazgató egyszemélyben.A hölgyek négyes fináléjában Szávay Ágnes először Ökrös Károlynéval "párbajozott" és 32,8 mp-es idővel jutott tovább, a másik ágon húga, a szintén tehetséges teniszezőnek tartott Blanka Ágoston Csillával került össze és 32,57-es idővel szintén győzött. A döntőre Ágnes világbajnokkal erősítette meg fogatát, Nyúl ült fel mellé segédhajtónak, de ez is kevés volt a végső sikerhez, mivel csak 31,18 mp alatt értek a célba, Blanka viszont remek, 29,40 mp-es időt produkált. Szávay Ágnes nem most debütált fogathajtásban, két éve már rajthoz állt ezen a megmérettetésen, s a húgával és édesanyjával vívott családi párbajt akkor ő nyerte. MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik