Minden magyar egység továbbjutott az előfutamokból kétszáz méteren

RODICS DÁNIEL jelenti DuisburgbólRODICS DÁNIEL jelenti Duisburgból
Vágólapra másolva!
2007.08.11. 12:43
Szombat délelőtt a 200 méteres számok előfutamaival folytatódott a 36. síkvízi kajak-kenu világbajnokság a németországi Duisburgban. A magyar egységek közül három már a finálé résztvevőjének mondhatja magát, hat hajó pedig a délelőtt 11 órakor kezdődő középfutamok során harcolhatja ki a döntőbeli rajtjogot.
A női kajaknégyes már finalista
A női kajaknégyes már finalista
A női kajaknégyes már finalista
A női kajaknégyes már finalista

A férfi kajakozók közül Gyertyános Gergely megnyerte előfutamát, ezzel a középfutamba jutott. A Kadler Viktor, Beé István, Boros Gergely, Babella Balázs összetételű négyes futamgyőztesként egyenesen a döntőbe menetelt.

A Gyertyános Gergely, Beé István páros előtt nem csukódott le a rajtgép az előfutam indításakor, így amikor a mezőny többi tagja már a cél felé robogott, a magyar hajó továbbra is mozdulatlanul vesztegelt. A hiba miatt természetesen megismételték a rajtot, a következő indítás már sikeres volt, Gyertyánosék is el tudtak rajtolni, és meg sem álltak a futamgyőzelemig, így ők is a középfutamba jutottak.

Kenu egyesben Bozsik Attila harmadik lett előfutamában, a Horváth II Gábor, Fürdök Gábor duó futamelsőséggel közvetlenül a döntőbe juthatott volna, de a második helyen végzett, mindkét egység a középfutamban folytatja.

Janics Natasa szokása szerint elképesztő fölénnyel, több mint egy hajóhossznyi előnnyel ért célba, ő is bekerült a középfutamba. A Paksy Tímea, Kovács Katalin, Laknerné Fazekas Krisztina, Patyi Melinda kvartett futamgyőzelmével pedig máris finalista.

A női párosok első előfutamában is hibás rajt miatt kellett visszahívni a mezőnyt. A Szabó Gabriella, Patyi Melinda egységnek az első három hely valamelyikén kellett volna végezni a közvetlen fináléba lépéshez, de meglepetésre ez nem sikerült, a duó a negyedik helyen zárt, így a középfutamban folytathatja.

EREDMÉNYEK, 36. SÍKVÍZI KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, DUISBURG

Előfutamok, 200 méter
Férfiak
K–1. 4. futam: 1. Gyertyános Gergely 39.523
K–2. 2. futam: 1. Gyertyános Gergely, Beé István 34.305
K–4. 2. futam: 1. Magyarország (Kadler Viktor, Beé István, Boros Gergely, Babella Balázs) 31.911
C–1. 3. futam: 1. Jevgenij Szuklin (litván) 42.907, …3. Bozsik Attila 43.399
C–2. 3. futam: 1. Raimundas Labucka, Tomas Gadeikis (litván) 39.895, 2. Horváth II Gábor, Fürdök Gábor 40.733
Nők
K–1. 1. futam: 1. Janics Natasa 42.725
K–2. 1. futam: 1. Ivana Kmetova, Martina Kohlova (szlovák) 40.041, …4. Szabó Gabriella, Patyi Melinda 40.797
K–4. 1. futam: 1. Magyarország (Paksy Tímea, Kovács Katalin, Laknerné Fazekas Krisztina, Patyi Melinda) 37.683
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik