A női 1000-s négyes, 500-on a férfi kajak- és kenuscsapat döntős

RODICS DÁNIEL jelenti DuisburgbólRODICS DÁNIEL jelenti Duisburgból
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 12:22
Péntek délelőtt az 500 méteres számok előfutamaival folytatódott az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság a németországi Duisburgban. A női kajaknégyes (1000 méter) és a kenus csapat, valamint a férfi kajaknégyes közvetlenül a döntőbe jutott.
A Kozmann-Kolonics páros kínai riválisa mögött végzett futamában a második helyen
Tumbász Hédi
A Kozmann-Kolonics páros kínai riválisa mögött végzett futamában a második helyen
A Kozmann-Kolonics páros kínai riválisa mögött végzett futamában a második helyen
Tumbász Hédi
A Kozmann-Kolonics páros kínai riválisa mögött végzett futamában a második helyen

A kajak egyesek nyitották a napot reggel nyolc órakor, fél kilenckor rajtolt el az az előfutam, amelyben ott lapátolt a szám háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnoka, Vereckei Ákos. A magyar versenyző a tőle elvárható magabiztossággal nyerte a futamot, és a középdöntőbe kvalifikálta magát, akárcsak a nők között Kovács Katalin.

A kenus Sáfrán Mátyás tartalékolt a középfutamra, nem hajtotta ki magát, nem csinált presztízskérdést abból, hogy megnyerje futamát. Csak a negyedik helyen végzett, de természetesen így is tovább ment.

Párosaink közül mindegyik remekül teljesített, a Paksy Tímea, Benedek Dalma, valamint a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor futama első helyén, a Kozmann György, Kolonics György kenus egység pedig a kínaiak mögött a második helyen ment tovább.

A négyeseknek lehetőségük volt közvetlenül a döntőbe jutni. A férfi kajak kvartettek előfutamaiból csak az első helyezettek kerülhettek középfutam nélkül a fináléba, a Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor összeállítású csapatnak a fehéroroszok és az oroszok legyőzésével ez a bravúr is sikerült, rendkívül energikusan, lendületesen, szépen versenyzett ez a magyar hajó, minden dicséretet megérdemelnek a négyes tagjai!

A kenunégyesnek (Balázs Gábor, Horváth II Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál) és az 1000 méteren induló női kvartettnek (Paksy Tímea, Laknerné Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma összetételű) háromban kellett lenniük a döntőbe jutáshoz,

36. SÍKVÍZI KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, DUISBURG (Németország)

Előfutamok, 500 méter, Férfiak
K–1. 6. futam: 1. Vereckei Ákos 1:45.599
K–2. 3. futam: 1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor 1:35.751
K–4. 2. futam: 1. Magyarország (Sík Márton, Boros Attila, Csamangó Attila, Bozsik Gábor) 1:25.107
C–1. 4. futam: 1. Florin Mironcic (román) 1:55.359, …4. Sáfrán Mátyás 1:59.815
C–2. 3. futam: 1. Guanliang Meng, Jongjun Gong (kínai) 1:48.963, 2. Kozmann György, Kolonics György 1:49.457
C–4. 2. futam: 1. Magyarország (Balázs Gábor, Horváth II Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál) 1:37.331
Nők
K–1. 1. futam: 1. Kovács Katalin 1:57.735
K–2. 1. futam: 1. Paksy Tímea, Benedek Dalma 1:50.621
1000 méter, Nők
K–4. 1. futam: 1. Magyarország (Paksy Tímea, Laknerné Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma) 3:27.763
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik