A vb-győztes már nagyon várja a magyar-bolgárt

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2012.10.05. 20:31
null
Lawrence Dallaglio belekukkantott a Nemzeti Sportba
Címkék
Szombaton, Kecskeméten veszi kezdetét a 2015-ös rögbi-világbajnokság selejtezősorozata, a házigazda magyar együttes Bulgáriát fogadja. A találkozónak a kellőnél is nagyobb komolyságot ad a rendhagyó körítés, hiszen minden túlzás nélkül állíthatjuk: ránk figyel majd a világ.

 

No, nem szakmailag értük utol egy csapásra a sportági elitet, bár a 14 órakor kezdődő összecsapáson ugyanúgy ott lesz a vb-trófea – a sportág intézményesítőjéről, a 140 éve elhunyt Webb Ellisről elnevezett 47 cm magas, 4.5 kg súlyú kupa –, mint tavaly ilyenkor Aucklandben, az Új-Zéland–Franciaország vb-döntő (8–7) során. A jeles napon Kecskemétre látogat a sportág nemzetközi (IRB), valamint európai szövetségének (FIRA-AER) elnöke, két francia sportdiplomata, Bernard Lapasset és Jean-Claude Baque, illetve a 2015-ös vb nagykövete, a 2003-as vb-aranyérmes angol együttes kiválósága, későbbi csapatkapitánya, Lawrence Dallaglio.

Az idén 40. születésnapját ünneplő, de már négy éve inaktív, 85-szörös angol válogatott játékos korszakos alakja a sportágnak, a megtisztelő felkérésnek is tökéletesen tudatában van.

ÚT A VB-RE
Európából hat válogatott – angol, francia, ír, olasz, skót, walesi – már biztos vb-résztvevőnek számít 2015-ben, ezen kívül a kontinens két biztos kvótával bír, plusz egy csapat az interkontinentális pótselejtezőn juthat ki. Ezért 32 válogatott száll versenybe. Európában a korábbi eredményeket figyelembe véve hét, egymás alá rendelt csoportot sorsoltak össze, a magyarok az ötödik vonalban szerepelnek, Ausztria, Bulgária, Ciprus és Szlovénia társaságában. Amennyiben nevezett kvartettet meg tudnánk előzni – már ehhez is borítani kell a papírformát –, akkor a hatod- a hetedosztály két elsőjének a győztesét kell legyűrni először. Ezen túljutva le kell még győzni a negyedik, a harmadik és a második divízió legjobbját, illetve az első divízió harmadikját. (Utóbbiból az első és a második helyezett máris vb-résztvevőnek mondhatja magát.) És ha ez is megvan, akkor jöhet az interkontinentális pótselejtező. Maradjunk annyiban: labdarúgóinknak lényegesen egyszerűbb a helyzete a brazíliai vb-szerelést illetően… Világviszonylatban nyolcvan váloga- tott küzd meg a vb-re még kiadó nyolc helyért, a húszcsapatos mezőnyben ugyanis az erősor- rendet figyelembe véve tucatnyi hely már elkelt.

„Nagyon büszke vagyok, hogy Anglia harmadszor kapcsolódhat be a vb megrendezésébe, nemkülönben arra, hogy engem kértek fel a torna nagykövetének, ami a világ harmadik legnagyobb sporteseményének számít – adott exkluzív interjút a Nemzeti Sport Online-nak Dallaglio pénteken kora délután, még a kora esti parlamenti látogatás, illetve az illusztris vendégek számára rendezett díszvacsorát megelőzően. – Elsősorban a hazámban, Angliában jelent számomra feladatot a nagykövetség, még akkor is, ha a sportág és a világbajnokság sem szorul különösebb reklámra nálunk, hiszen mindkettő roppant népszerű. Az én feladatom, hogy ez az érdeklődés a gyerekek, a fiatalok körében se tűnjön el. Ritkán külföldre is eljutok, mint például most Magyarországra. És tisztában vagyok azzal, hogy holnap körülbelül mire számíthatok a vb-selejtezőn, hiszen amióta megtudtam, hogy jövök, láttam mérkőzésüket felvételről. Komolyan mondom: alig várom már, hogy élőben is lássam!"

A versenysúlyát változatlanul tartó, még civilben is messziről tiszteletet parancsoló felépítéssel bíró sportember a rövid interjú során bizonyította: a kellő iróniának és az angol humornak sincs híján.

Felnőtt pályafutása során csak a London Wasps együttesében játszó klasszis neve egybeforrt a klub legdicsőségesebb korszakával: a hat bajnoki címből ötnek aktív részese lehetett. Búcsúfellépése egyben a Darazsak utolsó bajnoki címe is volt 2008-ban. Az angol válogatott a tradicionális 15-ös rögiben (2003), és a 7-es rögbiben is egyszeres világbajnok (1993), Dallaglio mindkét csapatban szerepet kapott. Szerencsét hozó ember?

„Azt nem tudom, hogy hozok-e, de azt biztosan érzem: szerencsés vagyok. Viszont húsz éven át tartó kemény munkával meg is dolgoztam azért, hogy az legyek, és a sikerek ne kerüljenek el. Ma pedig ennek is köszönhetően vagyok fitt és egészséges. Bár visszavonulásomat követően elsősorban edzőként képzeltem el magam a sportágban, egyelőre elkerültem ezeket a kihívásokat. A profi karrierem túl hosszú és intenzív volt. Minden hétvégéjét a családjától távol tölti az ember, márpedig az érzelmileg is megviseli. A sportágtól viszont addig sem szakadtam el teljesen, a tavalyi vb-n szakkommentátor voltam, most vb-nagykövet. Még pár évet rápihenek a következő hasonló igénybevételt kívánó feladatokra, mert ilyen az edzősködés is. De visszajövök!"

A gondolatmenet zárszavaként Dallaglio Arnold Schwarzenegger legendás mondatát idézte meg a kultikus Terminator filmeposzból (I'll be back!). Adtuk a poént, és ránézésre elhittük neki, hogy a legújabb prototípust is simán ledöntené, John Connornak éppen ilyen segítségre lesz majd szüksége a távoli jövőben, a gépek ellen folytatott harca során. A keménykötésű sportember Neil Backben és Richard Hillben játékosként lelt méltó társra, nem véletlenül hívták őket hármukat együtt a drukkerek Szentháromságnak (Holy Trinity). De vajon látni-e még valaha együtt őket a pályán, akár öregfiúk meccseken vagy gálákon?

„Inkább valamelyik múzeumban keressenek minket... Én nagyon bízom abban, hogy a jövőben más triók is hasonlóan hízelgő becenévre szolgálnak majd rá a szurkolóktól, hiszen az angol rögbi sorra ontja magából a tehetségeket. Nekem is megvannak a kiszemeltjeim, akikben ott a lehetőség, kérdés, hogy az elkövetkezendő években hogyan alakul majd a pályafutásuk. Neveket ne kérjen, de talán pont a hazai vb lesz a nagy kiugrási lehetőségük. Én mindenesetre szurkolok nekik."

A sportágat közelről figyelemmel követők tisztában vannak azzal, hogy Nagy-Britanniában,

Írországban és Franciaországban reklámhordozóként kiemelt helyen szerepel a rögbi, az alkoholos névadók (Guinness, Heineken, Magners, stb.) nem ismeretlenek. Dallaglio például egy időben az angol szövetség hivatalos sörének(!) volt a reklámarca. Tudja még követni, hogy melyik meccsen éppen mit illik, szabad és egyáltalán, lehet fogyasztani?

„Mindig keresem azt, ami az adott helyre éppen jellemző. Ha Írországban vagyok, akkor Guinnesst iszok, ha Franciaországban, akkor pezsgőt, ha pedig Magyarországon, akkor pálinkát. De utóbbiból csak kicsit, és módjával."

Dallaglio nem tartja elképzelhetetlennek, hogy nagy hagyományokkal bíró országból valaki olyan helyen vállaljon, és végezze komolyan a munkáját, mint Magyarország, ahol a sportág bázisa teljesen amatőr.

„Az élvonalban már van ilyen fajta vándorlás, miként más sportágban sem szokatlan ez. Persze, kell hozzá egyfajta kalandvágy, és olyan típus, aki szereti a kihívásokat. De végülis miért ne? Tudtommal a magyar válogatott élére is francia szövetségi kapitány került nemrégiben."

Nehéz elképzelni róla – főként meglett férfiként, negyven évesen –, de tinédzserként, 1985-ben még a popszakma is szinte világhírnévvel kecsegtette...

„Tina Turner We Don't Need Another Hero című slágerének a klipjében szerepelhettem, több társammal együtt, akikkel az iskolai kórusban énekeltem. Legfeljebb pár percre érezhettem magam híres popénekesnek, mert azért akkoriban már erőteljesen a sportkarrier felé ment az életem. Egy dologra azonban biztosan jó volt az akkori szereplés, még inkább a kórustagság: a válogatottban én énekeltem a legszebben a himnuszt."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik