Elmaradt a meglepetés: a Kométa sikerét hozta a döntő Ajkán

Vágólapra másolva!
2007.04.06. 21:58
Ajkán diadalmaskodott, méghozzá 3:0-ra a BestByte férfi Magyar Kupa döntőjében a Kométa-Kaposvár a Vegyész RC-Kazincbarcika ellen. A győztes csapat tizedik MK-sikerét ünnepelte.
Ajkán sem volt jobb csapat a Kaposvárnál
kometa.hu
Ajkán sem volt jobb csapat a Kaposvárnál
Ajkán sem volt jobb csapat a Kaposvárnál
kometa.hu
Ajkán sem volt jobb csapat a Kaposvárnál

A tegnapi elődöntők után ma már az aranyéremért harcoltak a csapatok a Magyar Kupa négyesdöntőjében Ajkán. A finálé két résztvevője a Kaposvár és Kazincbarcika csapata volt.

Az első pontot a mérkőzésen a Barcika szerezte, majd hatalmas csatában egészen az első szett közepéig tartotta a lépést az esélyesebb Kométával. A címvédő azonban a játszma közepén megrázta magát, majd 17-17-es állást követően sorozatban öt pontot ütött, amivel gyakorlatilag eldöntötte az első játékrészt.

A második játszma elején gyorsan elhúzott a címvédő. Daniel Oravec időkéréssel próbált operálni, de tanácsai csak süket füleket találtak, vagy ha szebben akarunk fogalmazni a nagyobb játéktudás a döntőben is érvényesült. Hiába küzdöttek Szabó Dávidék, a különbség folyamatosan nőtt. Mikor a Kométa beütötte tizennegyedik pontját, az ellenfél mindössze négynél tartott. A végén főleg Szalai Szabolcs szép megmozdulásaival a Barcika kissé kozmetikázta az eredményt, ám a vége nem lehetett más, mint sima kaposvári siker.

Dicséret illeti Szalaiékat, akik a harmadik szettben sem adták föl a küzdelmet, pedig ekkor már szinte lehetetlen küldetésnek mutatkozott megfordítani a finálé állását. Ekkor 16-16-ig fejtett ki ellenállást a Vegyész, s csak ezután kapitulált. A végjáték megint egyértelműen a Kométáé volt, akik a szett megnyerésével a Magyar Kupa aranyat is bezsebelték.

Magyar Kupát teljesen megérdemelten a Kométa-Kaposvár nyerte, a második helyen az RC-Kazincbarcika zárt, míg a harmadik a bronzmeccsen a Kecskemét ellen diadalmaskodó Dunaferr lett.

RÖPLABDA MAGYAR KUPA

DÖNTŐ:
KOMÉTA-KAPOSVÁR - VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA 3:0 (19, 20, 20)
Ajka, 500 néző
V: Hóbor, Ujházi
KAPOSVÁR: GALESEV 5, KÁNTOR 13, Kovács I Z. 5, Németh Sz. 7, MÓZER 10, CHACON 10 Cs: Molnár D. (liberó), ifj. Laszczik
Edző: Mészáros Péter
KAZINCBARCIKA: Toronyai 1, SZALAI 16, SZABÓ D. 14, Csala 1, Gelencsér I B. 2, Kárpáti 3 Cs: Szántai (liberó), Kovács II Z. 2, Kecskeméti 1, Cziczó
Edző: Daniel Oravec
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:6, 15:15, 22:17, 23:19. 2. játszma: 8:2, 11:3, 16:9, 22:17. 3. játszma: 5:5, 10:10, 16:16,
MESTERMÉRLEG
MÉSZÁROS PÉTER, a Kaposvár edzője: Voltak hullámvölgyeink, de a taktikát fegyelmezetten betartva, a sikert jobban akarva magabiztosan diadalmaskodtunk. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk.
DANIEL ORAVEC, a Kazincbarcika edzője: A Kaposvár jobb csapat, ezúttal sokkal keményebben nyitott, mint mi. A szervafogadásunkkal problémák voltak, ezért a centerjátékunk akadozott, s a szélsőütőinket kellett erőltetni támadásban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik