Rali: a veszprémi Rally Hungaryn kezdődik az ERC-idény

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.11.22. 19:06
null
Az idei Rally Hungaryt Mads Östberg nyerte meg, Vincze Ferenc a dobogó második fokán ünnepelhetett (Fotó: MGR Images/Makai Gergely)
A Rally Hungary lesz a 2024-es ERC-sorozat nyitó versenye, amelynek a Széchenyi Egyetem Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség a promótere. A magyar Európa-bajnoki futamot, amely immár ötödik alkalommal szerepel a naptárban április 12. és 14. között Veszprém központtal tartják meg, murvás pályákon. Rali Európa-bajnokot öt aszfaltos és három murvás verseny eredménye alapján avatnak.

 

A sorozat versenynaptára alapjaiban megújult, ezt az FIA Motorsport-világtanácsának jóváhagyása után ma hoztak nyilvánosságra. Az ERC-szezon Magyarországon veszi kezdetét, majd a Kanári-szigeteken, Svédországban, Észtországban, Olaszországban, Csehországban és Nagy Britanniában méreti meg magát a mezőny, mielőtt októberben sor kerül a szezonzáró lengyel viadalra. A versenynaptár 2013 óta a legnagyobb változtatásokon esett át, ugyanakkor megmaradnak a hagyományos futamok is (Rally Islas Canarias, Rally di Roma, Barum Czech Zlín Rally), amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen a sorozat. Magyarországra ötödik alkalommal tér vissza a mezőny ezúttal Veszprém környékére a sikeres nyíregyházi évek után.

Iain Campbell, az ERC igazgatója szerint: „Nem semmi, hogy a 2023-as Európa-bajnoki szezont Magyarországon fejeztük be, a 2024-est pedig ugyanott kezdjük, ráadásul más helyszínen és más talajtípuson. Láttam a gyorsaságikat, és annyit ígérhetek, hogy kemények lesznek, egyáltalán nem hasonlítanak azokhoz, amelyek szerepelnek a bajnokság programjában. Ami viszont biztosan változatlan, az a magyar szurkolók elkötelezettsége.”

Weingartner Balázs, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, büszke rá, hogy az ERC nyitófutamát rendezhetjük meg Veszprémben: „Az elmúlt években sokat dolgoztunk azon, hogy a hazai ralisportnak itthon és nemzetközi szinten is méltó megbecsülésben legyen része – úgy érzem, jó úton járunk. A murvás Rally Hungary a sportág igazi ünnepe lesz, remélhetőleg számos magyar résztvevővel.”

Őry Kornél, a Rally Hungary szervezőbizottságának elnöke először is megköszönte Nyíregyházának az elmúlt évek vendégszeretetét, majd pedig elmondta; az ERC nemzetközi promótere mindenképp szerette volna, ha hazánk murvás futammal képviselteti magát a sorozatban. „Nagyon örülünk, hogy ötödik alkalommal is megrendezhetjük a Rally Hungaryt – nyilatkozta Őry Kornél. – Azáltal, hogy a lengyelek az ERC után jövőre immár világbajnoki futamot rendeznek, az Európa-bajnoki versenynaptárban nagyon felborult volna az aszfaltos és a murvás viadalok aránya, ennek kapcsán keresett meg minket a nemzetközi promóter, hogy tudnánk-e murvás versenyt rendezni. Szerencsére Veszprém városa és a rutinos rendező, Lakatos Róbert segítségével nagyon rövid idő alatt tudtunk reagálni erre az igényre. Sikerült megállapodni arról is, hogy a junior ERC-mezőny is rajthoz áll a versenyünkön, ami hatalmas sportdiplomáciai siker.”

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke kiemelte: „Borzasztóan fontos a magyar autósport szempontjából, hogy a Formula 1 mellett más szakágak nemzetközi eseményeit is megrendezzük Magyarországon. A Rally Hungary népszerűsége a szurkolók körében is óriási, ezért is nagy öröm, hogy továbbra is fogadhatjuk a kontinens legjobbjait. Ráadásul jövőre a nyitófutamon, amelyen tradicionálisan nagyon sok induló van, a kontinens, sőt a világ legjobbjai is megméretik magukat. Az MNASZ természetesen azon dolgozik majd, hogy a lehető legmagasabb sportszakmai hátteret biztosítsa a versenynek.”

Csomós Miklós idén az Európa-bajnoki sorozat állandó résztvevője volt, dobogóra állt a legendás Barum ralin, a magyar futamon pedig az utolsó előtti szakaszig vezetett az abszolútban. Egy kicsúszás akadályozta meg abban, hogy futamgyőztesként zárja az évet, ám esetében is igaz lehet, hogy ami késik, nem múlik.

„Nagyon örülök, hogy Magyarországon kezdődik az Európa-bajnokság, szerintem ez azt jelenti, hogy rengeteg induló lesz minden kategóriában – mondta Csomós. – Ami engem illet, alapvetően nagyon szeretem a murvás versenyeket, úgyhogy nagyon várom a rajtot, bízom benne, hogy a Zemplén után Veszprémben is gyorsak tudunk lenni, bár reálisan ezen a versenyen azért talán nehezebb lesz nyerni. Egyrészt mert jóval népesebb lesz a mezőny, másrészt murván szerintem sokkal gyorsabb a mezőny, mint aszfalton. De azért persze nem feltartott kézzel megyünk Veszprémbe.”

A magyar bajnoki címvédő Vincze Ferenc az idén az Eb-dobogón ünnepelhetett a Rally Hungaryn, s bár a jövő évi terveit még nem látja, nem szeretné kihagyni a magyar ERC-futamot.

„Nagyon szerettem a nyíregyházi versenyt, és aszfalton egyébként is jobban otthon érzem magam, úgyhogy kettős érzések vannak bennem amiatt, hogy murvára költözik az ERC-futamunk, de nyilván tagadhatatlan: nagyon jó, hogy nálunk rendezik a nyitóversenyt – a mondta Vincze. – Így biztosan eljön az összes nagy név, aki a bajnokságban jó eredményt akar elérni, és a versenyzők többsége velem ellentétben egyébként is jobban szereti a murvát. Biztos, hogy érdekes lesz, kíváncsi vagyok, milyen pályákat jelölnek ki a szervezők, és nagyon szívesen ott lennék a rajtnál.”

ERC 2024 VERSENYNAPTÁR
Április 12–14.: V. Rally Hungary, Veszprém (murva)
Május 2–4.: Rally Islas Canarias, Kanári-szigetek (aszfalt)
Június 13–15.: Royal Rally of Scandinavia, Karlstad (murva)
Július 5–7.: Rally Estonia, Tartu, Otepää (murva)
Július 26–28.: Rally di Roma Capitale, Róma (aszfalt)
Augusztus 16–18.: Barum Czech Rally Zlín, Zlín (aszfalt)
Augusztus 30–szeptember 1.: Rali Ceredigion, Nagy-Britannia (aszfalt)
Október 11–13.: Rally Silesia, Lengyelország (aszfalt)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik