MotoGP: Martín első őszi hibája után ismét Bagnaia a vb élén

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.10.15. 10:24
null
Francesco Bagnaia egy nap után visszaállt a vb élére – szerencséje is volt Jorge Martín bukásával (Fotó: AFP)
Először hibázott a MotoGP őszi időszakában Jogre Martín, aki elesett az Indonéziai Nagydíj főversenyén. A mandalikai győzelmet Francesco Bagnaia szerezte meg, ezzel visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

 

A sprintfutamokat is beleértve a legutóbbi hét versenyből hatot megnyerő Martín remekül rajtolt, rögtön az élre áll az indonéziai forróságban, és kényelmesen vezetett, amikor a 27 körös futam 13. körében kicsúszott alóla a motorja, elesett, és fel kellett adnia a futamot. Martín legutóbb az idény harmadik versenyén, még Austinban nullázott áprilisban.

 

 

A vezetés Maverick Vinales ölébe hullott, de a legutóbbi négy főversenyből kettőt is feladó, ezúttal a 13. helyről rajtoló Bagnaia vérszemet kapott, utolérte az Aprilia versenyzőjét, megelőzte, és az utolsó körben Vinalest és a szintén felzárkózó Fabio Quartararót maga mögött tartva győzött.

Ezzel visszavette a vezetést a vb-pontversenyben a jövő hét végi ausztráliai versenyhétvége előtt.

A Moto2-ben Pedro Acosta futamgyőzelemmel növelte előnyét a vb-n, míg a Moto3-ban Jaume Masuiá csak az ötödik lett, de így is több pontot szerzett, mint két fő riválisa, a büntetés miatt a 14. helyre visszasorolt Daniel Holgado és a rossz rajtja után 18. helyen célba érő Szaszaki Ajumu.

MOTOGP
INDONÉZIAI NAGYDÍJ, MANDALIKA
MOTOGP (27 kör)

1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati)
2. Maverick Vinales (spanyol, Aprilia) 0.306 mp h.
3. Fabio Quertararo (francia, Yamaha) 0.433 mp h.
4. Fabio Di Giannantonio (olasz, Gresini Ducati) 6.962 mp h.
5. Marco Bezzecchi (olasz, VR46 Ducati) 11.111 mp h.
6. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 11.228 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Bagnaia 346 pont, 2. Jorge Martín (spanyol, Pramac Ducati) 328, 3. Bezecchi 283
MOTO2 (22 kör)
1. Pedro Acosta (spanyol, Kalex)
2. Arón Canet (spanyol, Kalex) 2.044 mp h.
3. Fermín Aldeguer (spanyol, Boscoscuro) 4.716 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Acosta 277 pont, 2. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 212, 3. Jake Dixon (brit, Kalex) 172
MOTO3 (20 kör)
1. Diogo Moreira (brazil, KTM)
2. David Alonso (kolumbiai, Gasgas) 0.107 mp h.
3. David Munoz (spanyol, KTM) 0.130 mp h.
A vb élcsoportja: 1. Jaume Masiá (spanyol, Honda) 209 pont, 2. Szaszaki Ajumu (japán, Husquarna) 193, 3. Daniel Holgado (spanyol, KTM) 192

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik