Vértes rali: Velenczei megszerezte élete első abszolút győzelmét

Vágólapra másolva!
2020.10.11. 19:32
null
Velenczei Ádám emlékezetes győzelmet aratott (Fotó: Gulf Racing Hungary)
Hat év munkája érett be a Vértes ralin, Velenczei Ádám az utolsó gyorsaságin aratott parádés sikerével hódította el az első helyet.

 

Az elsőt sohasem felejti el az ember. És Velenczei Ádám tett róla, hogy az „ő elsője” igazán emlékezetes legyen. Olyan elképesztő hajrával nyerte meg a Vértes ralit, amire ritkán látunk példát. Miután négy pilóta – Velenczei, Turán Frigyes, Hadik András és Vincze Ferenc – egész nap tizedekre menő csatát vívott egymással, az utolsó gyorsaságit nyolc másodperces (!) előnnyel nyerte meg Velenczei, így billentette maga felé a mérleg nyelvét.

„El sem hisszük, hogy tényleg megtörtént! – lelkendezett a célban a fiatal pilóta, akinek a rutinos navigátor, Szőke Tamás diktálja az itinert. – Életünk egyik legjobb gyorsasági szakaszát teljesítettük: jobb időeredményt értünk el sötétben, mint nappal. Amikor ezt megláttam, már reménykedtem benne, hogy megvan a győzelem is. Pedig kalandos nap volt, az egyik lassítóból kifelé jövet túl korán adtam gázt és lecsúsztunk az árokba, csak a szerencsének köszönhető, hogy megúsztuk, úgyhogy tényleg vert helyzetből fordítottunk. Mindent beleadtunk, ebben már tényleg nem volt semennyi tartalék, de még így is nehéz elhinni, hogy a 2014 óta tartó munka gyümölcse most beérett.”

Plusz dicsőség, hogy nem akárkit sikerült megelőzniük: a Turán Frigyes, Bagaméri László kettős a mezőny egyik legrutinosabb tagja, amely tavaly megnyerte a hazai Európa-bajnoki futamot is. És hát egészen az utolsó szakaszig neki állt a zászló.

„Örülünk. Nyilván nem annyira, mintha nyertünk volna, de nagyon megdolgoztunk ezért a második helyért is – mondta Turán. – Gratulálunk Ádámnak az utolsó gyorsaságihoz, nagyon jól végigjött rajta, de egész nap elképesztően szoros volt a küzdelem a négy éllovas között. Keresztbeverés is történt, úgyhogy még mindig megvan az esélyünk a bajnoki címre, csak ehhez nagyon jól kell szerepelni a hátralévő két futamon. Nagyon szoros a mezőny, úgyhogy nem lesz könnyű, de élvezzük ezeket a parázs csatákat.”

Azt, hogy mennyire éles a verseny, mi sem jelzi jobban, mint hogy a dobogó harmadik fokán végző Hadik András, Kertész Krisztián kettős hátránya mindössze 8 tizedmásodperc (!) volt Turánékhoz képest, s hogy ők mindhárman legyőzték a bajnoki pontversenyben vezető címvédőt, Vincze Ferencet. Igaz, nagyon kis különbséggel…

RALI
VÉRTES RALI, AZ OB 4. FUTAMA
Abszolút végeredmény:
1. Velenczei Ádám, Szőke Tamás (V-V Rallye Racing, Škoda Fabia R5) 59:23.8, 2. Turán, Bagaméri (Turán Motorsport, VW Polo R5) 4.3 másodperc hátrány, 3. Hadik, Kertész (DVTK SE, Ford Fiesta R5) 5.1 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik