Szalay Balázsék bevették a Vörös teret

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 17:31
null
Szalayék esélyesként érkeztek a Selyemút-ralira
A világ második leghosszabb terepraliversenyén, az orosz Selyemút-ralin 99 egység (köztük négy magyar) vett részt az impozáns környezetben, Moszkva főterén megtartott ünnepélyes rajtceremónián.

Négy magyar egység, hét versenynap, négyezer kilométeres össztáv – száguldás erdőkben, sztyeppéken és a Kalmük-sivatagban. Így lehetne röviden összefoglalni mi teszi érdekessé számunkra a Selyemút-ralit, amelynek mezőnye (75 autó és 24 kamion) pénteken késő este átgurult a Vörös téren felállított rajtdobogón, de valójában csak szombaton indul el Moszkvából.

KÖZÚTI TRAGÉDIA

A holland Team Man Veka elindult a versenyre, de 280 kilométerre Moszkvától visszafordult. A kamionos csapat egyik járművét tragikus közúti baleset érte, amelynek sofőrje, az 52 éves Franciscus Deenen életét vesztette. S csapat visszalépett a versenytől.

Miután a magyar csapatok karavánban haladva elverekedték magukat az orosz fővárosig (volt olyan határ, amelyen 24 órát kellett várniuk az adminisztráció miatt...), újabb egy napjukat vette igénybe a papírmunka, hiszen jöhetett a gépátvétel, ami már rutinból megy mindannyiuknak.

Szalay Balázs és Bunkoczi László esélyesként érkezett a viadalra, hiszen tavalyi parádés hajrájának köszönhetően másodikként végzett, de az Opel-pilótának ez nem teher, sőt... „Jobb, ha esélyes az ember, mintha azt se tudják, hogy a világon van" – mosolygott Szalay, aki megint fogadást kötött a verseny főszervezőjével. A tavalyit megnyerte, hiszen a dobogón végzett, ennek eredményeként a feleségével eltölthetett egy csodás hétvégét Párizsban, az idei tétet azonban egyelőre homály fedi... Az biztos, hogy a győzelemhez minimum meg kell ismételni a második helyet. Ami nem lesz könnyű, hiszen hogy mást ne mondjunk, itt van a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser, és akkor a tavalyi győztes Borisz Gadaszinról még nem is beszéltünk. Az orosz egy borzalmasan ronda prototípust vet be a viadalon, de azt mondja, neki nem a szépség számít, hanem a gyorsaság.

„A legnehezebb a terepraliban az, hogy legyőzd a sivatagot. Persze, az ellenfelek nyomást gyakorolnak rád, ezért feszegeted a határaidat, de a végső szót aztán a sivatag mondja ki" – nyilatkozta a francia sivatagi róka, és ha valaki, hát ő már csak tudja...

Kovács Miklósék a kamionosok között indulnak
Kovács Miklósék a kamionosok között indulnak

Ami a további magyar egységeket illeti: Fazekas Károly a tavalyi kiesés (a technika ördöge ott tett keresztbe neki, ahol tudott) az idén mindenképp szeretne beérni az asztraháni célba – az új BMW-jével és új navigátorával, Simon Péterrel. „Az autónknak ez lesz az első éles bevetése, bízom benne, hogy eljutunk vele a célig. És persze gyorsan! Aki elindul egy terepraliversenyen, mind nyerni szeretne, ezzel én sem vagyok másképp..." – mondta Fazekas.

Sebestyén Sándor és Bognár József a Dakar-felkészülés egyik állomásának tekinti a sivatagi viadalt, amelyen először rajtol („Már tavaly is szerettem volna indulni, de sajnos kimaradt, nagyon kíváncsi vagyok, milyenek az orosz pályák, mert sokat hallottam róluk" – mondta Toyota-pilóta), míg a Kovács Miklós, Ács László, Czeglédi Péter trió a kamionosok mezőnyében veszi fel a versenyt az elemekkel és a világverő Kamaz-armadával.

„Mindig örömmel jövök ide – nyilatkozta Kovács Miklós, aki Szalayhoz hasonlóan harmadszor rajtol a viadalon. – Az előző évek tapasztalata alapján a szakaszok komoly kihívás elé állítanak mindenkit, úgyhogy rendesen felkészültünk, az első teszt alapján úgy érzem, nagyot léptünk előre."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik