A testépítő-legendát a felesége beszélte rá, hogy előzze meg Schwarzeneggert

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 20:26
Lee Haney elmondta, hogyan készült róla élete egyik leghíresebb fényképe, de azt is elárulta, hogy a hetedik Mr. Olympia-győzelme után vissza akart vonulni.

Különleges történetet osztott meg a nagyközönséggel Lee Haney. A hatvanhárom éves volt testépítő – Ronnie Colemanhez hasonlóan – rekordot jelentő nyolc alkalommal nyerte meg a Mr. Olympiát, az első sikere azonban nemcsak azért maradt emlékezetes, mert akkor állhatott fel először a dobogó tetejére.

Az 1984-es verseny megnyerése után készült róla élete egyik leghíresebb fotója, ami ma is több fiatal amatőr és profi testépítő számára jelent motivációt. Az akkor csúcsformában lévő Haney New York egyik forgalmas utcáján pózol félmeztelenül, és közösségi oldalán most megosztotta az ezzel kapcsolatos emlékeit.

„Az első Mr. Olympia-győzelmem után részt vettem egy beltéri fotózáson, majd a fényképész megkért, hogy menjünk ki, és csináljunk ott is néhány képet az egyik csatornafedél előtt. Én eléggé megijedtem: ki állítja majd le a hatalmas járműforgalmat?

Aztán egyből ott termett egy rendőr, aki elintézte. Én meg gyorsan lekaptam a felsőmet, a többi pedig már történelem. Imádom New Yorkot” – írta az Instagramon, s természetesen az említett képet is megosztotta.

Nemrég egyébként azt is elárulta, hogy a hetedik Mr. Olympia-győzelme után vissza akart vonulni, ám a felesége rábeszélte a folytatásra, így csak később, 1991-ben fejezte be.

„Először azt gondoltam, három siker nagyszerű lenne, de aztán minden olyan gyorsan történt. Hamar meglett az ötödik győzelmem, amikor pedig hétnél jártam, azt gondoltam, ez elképesztő, sorozatban hét diadal, ez még Arnold Schwarzeneggernek sem sikerült.

Be akartam fejezni, de a feleségem rábeszélt, hogy folytassam, mert meg kell szereznem a nyolcadik Mr. Olympia-címemet is. Utána azonban visszavonultam. Ha a csúcson vagy, onnan csak lefelé vezet az út, és ez óriási stresszt tud okozni, de nekem szerencsém volt, mert a feleségem végig mellettem állt” – idézte őt a fitnessvolt.com.

Szintén nyolcszoros Mr. Olympia Ronnie Coleman – korábbi cikkünkben azt idéztük fel, milyen problémái vannak a legendás testépítőnek, akinek már a járás is nehezére esett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik