Rakonczay Gábor életében először futott zenére, hatalmas rekord lett belőle

Vágólapra másolva!
2022.09.17. 18:55
Interjú a magyar ultrással, aki hat nap alatt 844.1 kilométert futott, ezzel magabiztosan győzött a balatonfüredi EMU 6 Day Race-en.

Rakonczay Gábor megvédte címét, a tavalyi győzelme (801.7 kilométer) után idén is megnyerte a balatonfüredi EMU 6 Day Race nevű eseményt. A kiváló sportoló ráadásul magyar rekordot döntött, hat nap alatt 844.1 kilométer teljesített.

Még az időjárás sem tudott keresztbe tenni, remek futással nyerte meg a versenyt.
Az első két éjszaka esett az eső, ez valamelyest megnehezítette a dolgunkat – nyilatkozta Rakonczay Gábor a Csupasportnak. – Első este ráadásul brutális zivatar érte el a pályát. Délutánonként meleg volt, bár nem volt az a forróság, mint tavaly. Az idei mezőny sokkal erősebb volt, mint az egy évvel korábbi, huszonegy nemzet sportolója vett részt az eseményen. A lengyelek kifejezetten erős különítménnyel érkeztek, motiváltak voltak, meg is döntötték nemzeti rekordjukat.

Nemcsak a lengyel, a magyar csúcs is megdőlt. Célul tűzte ki a megdöntését a rajt előtt?
Mindenek előtt kezdjük Maráz Zsuzsival, aki női magyar rekordot és korosztályos világrekordot döntött. Elképesztő teljesítményt nyújtott ő is hétszázhatvan és fél kilométer futással. A kérdésre a válaszom: igen, készültem a rekorddöntésre, igaz több kilométert akartam teljesíteni. Egy ilyen versenyen azonban néha egy-egy lépés is igazi kihívást jelent, hát még további tíz kilométer megtétele… Nehéz éjjel kettőkor szakadó esőben fél óra alvás után elindulni. A verseny lényege, hogy ki bírja jobban az alváshiányt, ki tudja legtovább feszegetni a határait, ki tudja kisajtolni magából a legtöbbet. Ez egy futóverseny, de a futás csak egy kis része a dolognak, ami igazán fontos, hogy az ember motivációja mindvégig kitartson.

Milyen volt a futás? Hogy érezte magát a versenyen?
Két barátom segített a frissítésben, Csőre Ernő és Lesi Zoltán. Ráadásul Zoli írja az edzéstervemet, most pedig ott volt végig a pályán. Tanulságos volt, mivel ilyen versenyeken nem túl gyakran vesz részt az ember, ilyenkor minden kis információt össze kell szedni. Az alvást jobban össze tudtam rakni, mint tavaly, előre tudtam, hogy hol lesznek a megborulások, tudtam, hogy a harmadik és a negyedik nap lesz a legnehezebb. Így is lett, az ember ekkor már nagyon fáradt, sok kilométer van mögötte, a cél mégis messze van. Az utolsó negyven óra aztán remekül ment, láttam a fényt az alagút végén, a szervezetem is jól reagált. A verseny alatt sok krízis jött, amelyeket meg kellett oldani. Nagy különbség volt, hogy először futottam zenére. Néha sokat segített, kizártam a külvilágot, s csak a futásra koncentráltam; néha azonban nehéz kizárni a külső tényezőket, mert a szurkolók biztatnak, szurkolnak, könnyen ki lehet zökkenni. Persze sokat jelent a drukkolásuk, a kedves szavaik, amiért utólag is hálás vagyok, de vannak olyan mély időszakok, amikor nem egyszerű ezt kezelni.

A képek alapján sokat futott együtt Maráz Zsuzsannával.

Nagy élmény volt Zsuzsival együtt futni. Sokat segítettük egymást, beszélgettünk, biztattuk a másikat. Aztán volt, hogy órákig csak csendben futottunk egymás mellett. Tudni kell, hogy mikor van szükség beszédre, s mikor kell csendben maradni.

Zsuzsi óriási sportember, az ultrafutás legendája, boldog vagyok, hogy vele együtt szenvedhettem, örülhettem és sírhattam. A szervezést is ki kell emelnem, minden arra van kihegyezve, hogy minél több kilométert tehessenek meg a futók, így könnyebb dolgunk van. A szervező csapat éppen annyit tesz bele, mint a futók és a segítők, mind-mind fantasztikus emberek.

Tavaly először vett részt az eseményen, s rögtön nyert, most pedig megvédte címét. Úgy néz ki, bejön ez a verseny.
Ahogy tavaly, úgy idén is negyven kilométer előnnyel nyertem. Ráadásul idén márciusban Olaszországban is megnyertem egy hatnapos eseményt, így egy éven belül a harmadik sikerem volt ilyen jellegű versenyen. Balatonfüreden meg akartam védeni a címemet, szerencsére sikerült.

Márciusban hétszáznegyven kilométert megtéve nyert Olaszországban, most százzal többet futott. Mi volt a különbség a két esemény között?
Az időjárás és a pálya is optimálisabb volt most. Itthon jobb minőségű az aszfalt, jobban futható és kevesebb éles kanyar van. A frissítés és a szervezés is jobb. Az olasz pályán egy idő után nem volt ellenfelem, gyorsan száz kilométeres előnyöm lett, nem volt motiváció. Most tudtam, ha kiengedek, akkor a lengyel csapatból valaki feljön rám. Ez ébren tartott, hajnali négykor is motiváltan mentem ki a pályára. Fontos nekem, hogy minőségi versenytársaim legyenek, olyanok, akik adott esetben meg tudnak szorongatni.

Melyik viadalon láthatjuk legközelebb?
Három hét múlva Balatonalmádiban veszek részt egy negyvennyolc órás versenyen, majd márciusban az olasz hatnaposra utazom. Ez egyben első ízben világbajnokság is lesz, most ez lebeg leginkább a szemem előtt. Előtte januárban lesz egy külföldi futással kapcsolatos rendkívül komplex páros expedícióm, ám erről egyelőre nem szeretnék többet mondani.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik