A Giro d’Italia legpechesebb versenyzője csalás miatt maradt le a győzelemről

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2022.05.06. 14:14
A Giro több mint százéves története számtalan érdekességet hozott, ezek közül elevenítünk fel néhány emlékezetes versenyt, különleges sportembert.

1912: AZ ÉV, AMIKOR SENKI SEM NYERT

A Giro d’Italia első éveiben eleve nem a hivatalos összidőeredmények, hanem egyfajta pontszámításos rendszer alapján hirdettek győztest – sőt, 1912-ben még úgy sem. A szervezők ugyanis jó ötletnek gondolták kipróbálni, hogy egyáltalán ne is legyen egyéni verseny, hanem csupán csapatviadal. Végül Luigi Ganna Atala-Dunlop csapata nyert, Carlo Galetti meg hiába lett az egymást követő harmadik évben is a leggyorsabb, sorozatban harmadik sikerének nem örülhetett egyéni verseny híján. Szerencsére a szervezők is hamar rájöttek, hogy mégsem jó az ötlet, így aztán

ez maradt az egyetlen olyan esztendő a viadal 113 éves történetében, amelyben nem hirdettek győztest egyéniben.

A LEGPECHESEBB: EZIO CECCHI

Rengeteg emberi történet, számos nagy verseny, sok-sok csodálatos bringatúra legújabb magazinunkban. A 84 oldalas kiadvány kapható az újságárusoknál, az ára 695 forint.


Senki sem járt nála többször és közelebb a sikerhez úgy, hogy végül Giro-győzelem nélkül kellett visszavonulnia. Cecchi hosszú, 17 éves pályafutása alatt hat ízben is az összetett top 10-ben végzett, ám egyszer sem az élen: egy-egy nyolcadik, hetedik, hatodik és negyedik hely mellett kétszer is másodikként zárt, csupán hajszállal lemaradva a rózsaszínről. 1948-ban például mindössze 11 másodperccel előzte meg Fiorenzo Magni, ami három hét és több mint 4100 kilométer teljesítése után felfoghatatlanul kis különbség – olyannyira, hogy se előtte, se azóta nem született szorosabb végeredmény. Cecchi bosszúságát csak fokozhatta, hogy Magni majdnem biztosan csalással szerzett akkora előnyt, hogy abból végül 11 másodperc kitartson a végéig. A 9. etapon több mint 13 perccel (!) végzett riválisai előtt, akik közül többen is panaszt tettek, amiért Magnit a szurkolói állítólag szabályosan feltolták a hegyen. Ám hivatalosan nem tudták bizonyítani, így érvényben hagyták az eredményét – a szemtanúk egyike, a szintén a győzelemért hajtó Fausto Coppi erre annyira dühös lett, hogy tiltakozásul inkább kiszállt a versenyből.
Érdekesség, hét évvel később Magni lett a verseny történetének legidősebb győztese is egyben, 1955-ben 34 évesen és 180 naposan tudott diadalmaskodni.

A LEGSIKERESEBB: MARIO CIPOLLINI

Már megint az a bűvös kilencedik szakasz: a 2003-as Giro 9. etapján újfent történelem íródott. Itt szerezte meg 42., egyben utolsó szakaszgyőzelmét Mario Cipollini, aki esztendővel később a verseny történetének toronymagasan legsikeresebb versenyzőjeként vonulhatott vissza – már ami az elért etapsikerek számát illeti. Cipollinihez Mark Cavendish áll a legközelebb az aktív versenyzők közül, de ő is csak 17 sikerre lehet büszke. Ami pedig az összetett győzelmek számát illeti, hárman osztoznak a dicsőségen: Fausto Coppi, Alfredo Binda és Eddy Merckx egyaránt ötször vihette haza a maglia rosát.

(Nyitóképünk illusztráció)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik