Öt bajnoki cím után megérdemelt pihenés

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 09:49
Borissza Johanna öt számban is diadalmaskodott a Szlovéniában rendezett magyar pályakerékpáros országos bajnokságon, de a szezon végeztével kettős érzések vannak benne.

Borissza Johanna sikeres pályakerékpáros országos bajnokságon van túl, miután november első hétvégéjén öt versenyszámban is diadalmaskodott a szlovéniai Novo Mestóban megrendezett versenyen.

„Nagyon jó verseny volt, örülök, hogy remek minőségű fapályán versenyezhettünk – nyilatkozta a Csupasportnak Borissza Johanna. – A budapesti Millenáris Velodrom nagyon rossz állapotban van, itthon nem tudták volna ilyen magas színvonalon megrendezni az országos bajnokságot.

Összességében örülök, hogy jött ez a lehetőség, és Szlovéniában versenyezhettünk.”

A 24 esztendős sportoló a háromezer méteres egyéni időfutamban, a madisonban, a selejtező- és a pontversenyben, valamint az omnium számokban diadalmaskodott.

„Örülök a győzelmemnek omniumban, és a Túri Annával elért első helyezésnek a páros versenyen, madisonban. Kiemelt jelentőségű ez a két szám, hiszen szerepel az olimpia programjában. Amire mégis a legbüszkébb vagyok, az a pontversenyen nyújtott teljesítményem. Sokáig ez a versenyszám nem ment jól, mondhatni, ez volt a mumus az összes közül. Idén viszont, ahogy egyre több rutint és tapasztalatot szereztem, kezdtem ráérezni, és mára egészen megkedveltem. Sokat kell még tanulnom, az viszont pozitív, hogy látom a fejlődést, versenyről versenyre egyre több pontot tudok gyűjteni a nemzetközi mezőnyben, egyre jobban érzem magam a pályán. A 2021-es szezonban ebben a számban is sikerült kvalifikálnom a világbajnokságra.”

A kerékpáros idénye véget ért, most mégis kettős érzések vannak benne.

„Vegyes érzelmeim vannak, egyrészt örülök, hogy vége a szezonnak, hiszen a testem ilyenkor már jelez, hogy pihenni szeretne, másrészt szomorú vagyok, hogy idén már nincs több verseny. Nem tudom mikor lesz ismét lehetőségem a szlovéniaihoz hasonló remek minőségű fapályán versenyezni, már most hiányzik ez is.”

Borissza Johanna éve a magánéletben sok változást hozott, ráadásul ami a karrierjét illeti, a világbajnokságon szép sikereket ért el. Nagy dolog, hogy húsz évvel Szabolcsi Szilvia után szerzett ismét kvótát magyar női versenyző világbajnokságra.

„Életem legjobb idénye volt.

A magánéletemben is sok változás történt, elkezdtem az egyetemet, valamint elköltöztem otthonról, és a karrieremben is sikeres év van mögöttem. Idén megnyertem életem első UCI kategóriás versenyét, ráadásul annyi világranglistapontot szereztem, hogy sikerült kvalifikálnom a világbajnokságra, két versenyszámban is. A legjobb eredményem a pontversenyen elért 16. hely, aminek nagyon örülök. A jövő évi versenynaptár? Egyelőre tervezet van, semmi sem biztos. Vagyis az igen, hogy az országos bajokság után a hosszú szezon végeztével megérdemelt pihenő várt rám, s a szünet után kezdődik az alapozás a következő szezonra.”

(Borítókép: Vanik Zoltán/Bringasport)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik