Athén–Spárta–Athén hat magyar futóval

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 18:43
Maráz Zsuzsanna és öt férfi versenyzőnk is rajthoz áll pénteken, hogy teljesítsék a 490 kilométer hosszú, elképesztően nehéz görögországi ultraviadalt.

Nem kevesebb mint hat magyar versenyzőnek szurkolhatunk november 19-től, vagyis péntektől – egyrészt hogy eljussanak a célig, másrészt hogy minél jobb eredményt érjenek el a hatodik Authentic Phidippides Run elnevezésű emberpróbáló viadalon.

A Spartathlon nevű görögországi versenyt mindenki ismeri, aki az ultrafutással foglalkozik, ugyebár Athén és Spárta között kell teljesíteni 246 kilométert. A Phidippides Run csavar egyet a történeten, a résztvevőknek nem elég eljutniuk Spártába, vissza is kell menniük Athénba, ami így együtt csaknem ötszáz kilométer.


TÖRTÉNELMI HÁTTÉR


Pheidippidész a görög história – egészen pontosan Hérodotosz mintegy fél évszázaddal az események után leírt beszámolója – szerint hivatásos gyalogos hírnök volt (a hírnökök jobbára a hemerodromosok, az úgynevezett gyorsfutók közül kerültek ki, akik egy nap alatt igen nagy távolságot voltak képesek gyorsan megtenni; azért alkalmazták őket, hogy minél rövidebb idő alatt továbbítsák a fontos üzeneteket), és az i. e. 490-ben lezajlott marathóni csata előtt Athénból Spártába menesztették, hogy segítséget kérjen a perzsák elleni harcban. Másnap, mintegy 220-230 kilométer megtétele után, meg is érkezett, és állítása szerint útközben Pán, a pásztorok istene kiáltotta a nevét. Megparancsolta neki, hogy kérdezze meg az athéniaktól, miért nem figyelnek rá, hiszen gyakran segít nekik, és a jövőben sem tesz másként. Pheidippidész visszaútját homály fedi, de nyilván valahogy vissza kellett térnie Athénba.


Így vagy úgy, 2015 óta öt alkalommal (tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt) rendezték meg a 490 kilométer hosszú, egészen brutális Athén–Spárta–Athén versenyt. A férfiaknál a legutóbbi kettőt Lukasz Sagan nyerte meg, a 38 éves lengyel úriember 69:22:17 óra alatt teljesítette a viadalt 2019-ben, ami az eddigi leggyorsabb futás. Sagan ezúttal is ott lesz a negyven induló között, miként nagy büszkeségünkre több honfitársunk is indul.
A női mezőnyben eleve csak ketten állnak rajthoz, egyikük Maráz Zsuzsanna, a Spartathlon 2018-as és 2019-es győztese, idei ezüstérmese, akinek – önmagán és az irdatlan kemény távon kívül – a német Heike Bergmannt kellene felülmúlnia. A két évvel ezelőtti győztes, Tina Andersen ezúttal nem indul. A 38 startoló férfiú közül öt magyar: Blaskó Mihály, Bogár János, Ferenczi István, Kovács Ádám és Toldi Péter.

Sagan mellett még egy korábbi nyertes tűnik fel, a belga Ludo Depoortere 2016-ban diadalmaskodott. Mindössze hatan vannak, akik legalább kétszer végig tudtak menni a versenyen, egyikük, az 1967-ben született görög Jorgosz Zahariadisz mind az öt alkalommal célba ért.

Blaskó Mihály 2019-ben 96:19:48-at futott, vagyis több mint négy napba telt neki, hogy letudja a távot. Nagyon bízunk benne, hogy ezúttal is sikerrel jár, és csatlakozik hozzá a többi magyar futó is. Ebből a szempontból 2019 hozta a rekordot az erőpróbán, akkor összesen húszan értek célba – hátha az idén megdől ez a csúcs, ahogy a legjobb időeredményé is!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik