Nem marad el az idei osztrák síszezon!

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 19:20
Ha minden a tervek szerint alakul – és a megfelelő szabályokat betartják –, nem marad el a síidény a szomszédos Ausztriában.

Miközben a 2019–2020-as síszezont berekesztette, a 2020–2021-eset pedig gyakorlatilag letarolta a koronavírus-járvány, okkal reménykedhetünk benne, hogy az előttünk álló idényben – megfelelő óvintézkedésekkel és a szabályok betartásával – már külföldön is élvezhetjük a téli műfaj örömeit.

Ezért különösen érdemes figyelni a szomszédos és népszerű Ausztriára, ahova legutóbb nem érkezhettek turisztikai céllal külföldi vendégek, így aztán a magyaroknak is elmaradt az osztrák síelés.

„Szigorú szabályozás mellett, de lesz Ausztriában téli síszezon” – idézte az MTI egy szeptemberi sajtótájékoztatóról Elisabeth Köstinger turizmusért felelős minisztert, aki arról is beszélt, hogy a belső turisztikai ágazatnak nem kell attól tartania, hogy lezárják a síparadicsomokat.

A rendelkezés értelmében aszerint határozzák meg a szükséges intézkedéseket, hogy mennyire telítettek az intenzíves ágyak az osztrák kórházakban.


  • Akkor Ausztria az első fokozatnál tartott, azaz tíz százalék alatt volt a telítettség. Ebben a besorolásban az üzletek és a gyógyszertárak mellett például a sífelvonók gondoláin is kötelező FFP2-es maszkot viselni, míg az antigéngyorstesztek érvényességi ideje huszonnégy óra.

  • A második fokozatban (tizenöt százalékos telítettség) csak gyógyultak és oltottak látogathatják a szórakozóhelyeket és az ötszáz főnél nagyobb létszámú rendezvényeket, amely a síelést követő (Apres-Ski) partik miatt lényeges.

  • A harmadik (húszszázalékos telítettség) lépcsőben sem várható, hogy lezárják a síparadicsomokat, ám az éttermeket csak védettségi igazolással vagy 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel lehet látogatni napközben.


Mivel csak védettségi igazolással rendelkezők (olyan személy, aki meggyógyult a koronavírusból, kapott oltást vagy tesztelt) síelhetnek, ezúttal nem korlátozzák a síliftek kapacitását, és kötelező távolságtartás sem lesz, ráadásul a sorban állást csökkentheti, hogy már a jegyvásárlásnál ellenőrzik az igazolásokat. A gyermekeknél a 12 évnél idősebbekre vonatkoznak a felsorolt szabályok.

Bővebb információt ide kattintva talál magyarul és angolul.

Az már egy októberi sajtótájékoztatón derült ki, hogy Winter love jelszóval rekordmértékű, 10 millió eurós marketingkampányt indítanak, hiszen eltökélt céljuk, hogy visszacsábítsák a síturistákat az osztrák terepekre, amelynek többsége fejlesztésekkel próbál még vonzóbbá válni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik