Egy jó óra még Kipchogének is sokat segít

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 20:36
Ahogyan a futók többségének, úgy a világcsúcstartó és olimpiai bajnok kenyai Eliud Kipchogének is fontos a sportórája: a márka keddi bemutatójára készített videóból az is kiderült, milyen adatokat figyel a bajnok és csapata.

Mondhatni, a Coros órával csupán futni kell, minden mást elvégez a szerkezet, azaz az edzés után megkapjuk az összes adatot – fogalmazott Eliud Kipchoge a gyártó és forgalmazó napokban tartott órabemutatójára még a tokiói olimpia előtt forgatott videójában.

Egy ilyen esemény a műfajának megfelelően lényegében egy elnyújtott reklámfilmnek felel meg, ám ettől még érdemes mazsolázni a japán fővárosban a maratoni távon fölényesen olimpiai bajnok kenyai gondolataiból. Már csak azért is, mert többnyire nem a márka topkategóriát képviselő, hanem átlagosabbnak számító óráját használja – ezúttal pedig kicsit betekinthettünk a színfalak mögé, hogy pontosan mire.

Kipchoge beszélt arról, hogy a futás közben rengeteg dolog jár a fejében, ám próbálja kizárni a gondolatok nagy részét: egyrészt az időre, a haladására koncentrál, másrészt figyel a teste jelzéseire.

Különösen 30 km környékén, amikor „már minden fáj”.

Ami az órát illeti, a technikai csapat tagjai és maga Kipchoge is változatos adatokat figyelnek egy-egy edzést követően. Követik, hogyan ver a szív – különösen egy intenzívebb tréning után –, miként működnek a lábak, mennyire hosszúak a lépések, egyenlően dolgoznak-e.

„Egyáltalán futok vagy sétálok?” – teszi fel a kérdést a világcsúcstartó, amelyre részben az óra ad választ. Külön kitért a Coros POD (Performance Optimization Device, kvázi teljesítményoptimalizáló eszköz) jelentőségére is.

„Rengeteg előnye van, általa sokkal többet tudhatsz meg a testedről.”

A 36 éves bajnok a már említett lépéshosszokon kívül figyel arra, hogy melyik lába mennyi ideig éri a talajt. Mint mondta, mindegy, hogy profi vagy amatőr futók vagyunk, 30 km-es edzésre vagy 2 km-es kocogásra indulunk, döntő jelentőségű lehet egy ilyen segédeszköz. Annak révén ugyanis az is kiderül, hogy pazaroljuk-e az energiát, vagy a leghatékonyabban tudjuk futásra fordítani.

Ő például ezáltal látja pontosan, hogy egy hosszabb tréning melyik kilométere volt igazán gyors vagy éppen lassú, átlagos, netán visszafogott, sőt az is kiderül, mennyi glükózt használt fel. Fejlődni pedig minden apróság által lehet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik