Fürdőzés az ötfokos Velencei-tóban

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.26. 14:52
Zimányi Andrásnak a Balaton átúszása helyett ezúttal a Velencei-tó jutott, ám az immár kamionosként dolgozó férfi hisz benne, hogy jövőre lesz folytatás.

Mint oly sok mindent, a koronavírus-járvány a második téli Balaton-átúszást is elsöpörte. Bár az eredetileg februárra tervezett eseményre kért engedély március végéig lehetővé tette volna a rendezést, a korlátozások miatt egyértelművé vált, hogy 2021-ben biztosan elmarad az esemény.

„Nem voltak illúzióim – kezdte Zimányi András, aki 2018-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ötven felett, amatőrként átúszta hosszában a Balatont. Aztán beleszeretett a hideg vízi úszásba, így a szívének oly kedves tavat télen is meghódította. – Már a nyáron nagyon negatívan beszéltem az eseményről, nem hittem, hogy meg lehet szervezni, aztán az ősszel optimistább lettem, hiszen még szó sem volt harmadik hullámról. Először februárra kértem engedélyt, ha másért nem, mert jól hangzik akkor úszni, pedig

ez a műfaj nem is elsősorban az évszakhoz kötődik, hanem a tíz fok alatti vízhőmérséklethez.”

A Balaton átúszására nem kerülhetett sor, ezért kedvtelésből néhányan Gárdonyban, a Piramis Hotel partszakaszán úsztak a hétvégén – köztük Zimányi is, hiszen míg két úszótárs biztosított, nyugodtan tempózhatott a Velencei-tó ötfokos vizében.

„Ahogy rákérdez, rögtön fülig ér a szám, mert a lelkemnek és a testemnek is jó élményt jelentett – folytatta a Zimányi András. – Még a kezdés előtt kérdeztek, hogy mennyit szeretnék úszni, és vagányan ötszáz métert mondtam. Utána bántam is, mert ki tudja, hogy bírom, ám végül éreztem, hogy jól megy, és ezer métert tettem meg.”

A korábban taxisként dolgozó, most a nemzetközi forgalomban fuvarozó férfinak (azok közé tartozott, akik a karácsonyt Dovernél rekedve, a kamionban töltötték) voltak kétségei, mert a munkája miatt kevesebbet tudott edzeni, az úszások elmaradtak, jobbára „csak” hideg vizes merüléseket tudott beiktatni. A kamionosokra roppant szigorú jogszabályok vonatkoznak, így aztán például a kötelező pihenőket kihasználva keresett fel egy-egy bemelegítő futásnyira lévő tavat, patakot.

Zimányi András egyik nagy kedvence a Boden-tó

„Mivel egyedül voltam, sosem feszegettem a határaimat, inkább a jólesés szintjéig mártóztam” – így Zimányi, akivel előfordult, hogy pórul járt. Angliában, Lower Halstow mellett parkolt, és egy órát futott a tengerpartig, ám mert éppen apály volt, a víznek csak „hűlt helyét” találta. Ugyanakkor megmártózott például a nagy kedvenc Boden-tóban. Akármilyen szerelmese is a hideg vizes úszásnak, senkinek sem tanácsolja, hogy kezdőként dermesztő vízben tempózzon.

„Én sem szoktam egyedül úszni, csak felügyelettel ajánlatos, az elején pedig inkább fokozatosan barátkozzanak a körülményekkel. Érdemes lassan, egyre több időt, egyre hidegebb vízben tölteni. Hosszú távon nagyon-nagyon jót tesz.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik