Lékvágás láncfűrésszel, úszás a hidegben

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2019.03.15. 17:05
A tavaly nyáron a Balatont hosszában átúszó Zimányi András ezúttal Tihany és Szántód között ússza át a várhatóan 4-5 fokos tavat. A felkészüléséről és céljairól is beszélt honlapunknak.

Ismét nagy dobásra készül Zimányi András.

A férfi tavaly nyáron azzal szerzett nevet magának, hogy amatőrként úszta át hosszában valamivel több mint ötven óra alatt a Balatont, most pedig ismét a tóba csobban. Bár a táv sokkal rövidebb, 1200 méter lesz, ezúttal a kellemesen meleg habok helyett nagyjából ötfokos vízben tempózik. Tervei szerint – s eddig az időjárás sem szólt közbe – március 17-én indul, nagyjából 11.15-kor. A rajt helyszíne Tihany, a cél pedig Szántód.

„Nyáron a második napon már kicsit hidegebb volt a víz, és igyekeznem kellett, hogy hőt termeljek. Közben azon gondolkodtam, vajon Mányoki Attila hogyan úszik jóval hidegebb vízben? – kezdte a civilben taxisként dolgozó Zimányi András. – Ősszel felvettem a kapcsolatot Szlavitsek Tündével, aki egyetlen magyar nőként átúszta a La Manche-csatornát, ő adott tippeket, hogyan készüljek. Aztán az egyik barátom, Pesti Balázs posztolt a közösségi oldalán arról, hogy a nyolc-kilenc fokos Dunában mártózott meg. Hiába, ha az ember akar valamit, valahogy mindig megtalálja a megfelelő segítséget.”

Zimányi december elejétől minden hétvégén jeges vízbe merült, két-három fokos tóban vett fürdőt, majd néhány hete elkezdett úszni a hideg vízben.

„Kezdetben nagyon furcsa és nehéz volt a hideg vízben lenni, hiszen a szervezet először a végtagokban korlátozza a meleg vér keringését, hogy a belső szerveket védje. nekem pedig éppen a végtagokra van nagy szükségem. Eddig mell- és gyorsúszásban teljesítettem az egy kilométert, mert fárasztó lett volna csak gyorson.

A gyömrői tóban szoktunk készülni, amikor még csak mártóztunk benne, előfordult, hogy be volt fagyva, és Stihl-fűrésszel vágtunk léket rajta”

A nyári úszásához hasonlóan ismét a vízimentők biztosítják az úszását, a VMSZ magas felszereltségű, speciálisan a téli úszást kiszolgálni képes sürgősségi mentőhajóval, a Ruperttel kíséri. A vízimentők kikötése volt, hogy egy biztosítókötéllel a hajóhoz kössék Zimányit: az úszó a hajó előtt fog tempózni. Erre azért van szükség, hogy probléma esetén nehogy eltűnjön a zavaros vízben.

„Több cél motivált erre a téli úszásra: egyrészt nekem az úszás a korlátlan szabadságot jelenti, a Balaton pedig a szívügyem, és szerettem volna, ha nemcsak nyáron úszhatok a tóban. Aztán szerettem volna felhívni a figyelmet arra, mennyire jót tesznek a szervezetnek a hideg vizes úszások, akárhányszor is merültem és úsztam hideg vízben, egész télen egyáltalán nem voltam beteg. És arra is, mennyire fontos a rendszeres testmozgás ötven éves kor felett. Csak részben az úszás miatt vagyok ideges, jobban stresszel, hogy közvetíteni tudjam az általam fontosnak vélt gondolatokat, hogy a nem megszokott hőmérsékleti körülmények között is lépjünk ki a komfortzónánkból.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik