Az osztrákok aggódnak a síszezonért

MTI/V. G.MTI/V. G.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 18:26
Online petíciót nyújtott be az osztrák gazdasági kamarához a tartományi hatóságok szakmai képviselője, mert továbbra sem tudni, a korlátozások várható lazítása érinti-e a sípályákat.

Ausztria nyugati tartományai aggódnak a síszezonért. Az osztrák sífelvonók üzemeltetői kedden segélykiáltással fordultak az alpesi országok kormányaihoz, valamint az Európai Bizottsághoz az ellenük folytatott, szerintük tisztességtelen kampány miatt.

Tirolban, Vorarlbergben és Salzburgban tartanak az osztrák kormány szerdai, a síszezont érintő bejelentésétől, amely aggodalmaik szerint megpecsételheti a sípályákkal kapcsolatos nyitási terveiket.

A pályák jelenleg zárva tartanak, az illetékes tartományi hatóságok viszont reménykednek a mielőbbi nyitásban.

Szakmai képviseletük online petíciót nyújtott be az osztrák gazdasági kamarához, amelyben méltányos bánásmódot kér.

„Az ellenség neve Covid–19, nem pedig az európai Alpok közkedvelt sportja. A téli turizmus és a sípályák nem lehetnek a hangulatkeltő víruspolitika áldozatai” – áll a nyilatkozatban, amely a szigorú óvintézkedések betartása melletti nyitást kéri.

Christian Gantner, Vorarlberg idegenforgalmi tartományi tanácsosa is a karácsony előtti nyitást szorgalmazza. Úgy véli, a téli kódexkönyv – amely az országosnál szigorúbb előírásokat tartalmaz – garanciát jelent a biztonságos síszezon lebonyolítására. Emlékeztetett, hogy az esti zárás utáni összejövetelek amúgy sincsenek engedélyezve az idén, és a síelés eleve szabadtéri egyéni sport.

Mivel Ausztriában a napi megbetegedések száma nem olyan mértékben csökkent, mint azt a legutóbbi szigorításoktól remélték, a kormányzat csak óvatosan lazítana a korlátozásokon. A bécsi székhelyű Kronen Zeitung úgy értesült, szerdán az iskolák és az üzletek – feltételek melletti – újranyitását jelentik be. Várhatóan a sípályák is megnyithatnak, a hozzájuk tartozó szállodák és vendéglátó-egységek ugyanakkor nem. Márpedig ez – a lap szerint – kedvezőtlen hatással lehet a turizmusra és a síszezonra.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik