Csupasport magazin: Bödön zsírból rekord

Vágólapra másolva!
2020.03.09. 15:48
Itt a Csupasport magazin első száma! Az újságárusoknál kapható 100 + 16 oldalas kiadványból többek között kiderül, a fantasztikus csúcsot elérő Csécsei Zoltán miért kezdte mínusz nyolcvanezerrel a karrierjét.

 

Egy-egy jelentősebb magyarországi futóversenyen már több ezren, sőt, nem ritkán több tízezren indulnak. A közösségi oldalakon a nagy magyar szabadidős sikerekre ezerszám érkeznek a lájkok, hozzászólások. A Gerecse 50-en limitet kellett bevezetni, mert egyszerűen nem bír el több túrázót a természet, miközben az Ultrabalatonon a nevezés kezdete után néhány perccel kitehetik a megtelt táblát. A sportfelszereléseket árusító boltokban szinte lépni sem lehet, annyi vásárló van.

Ezt az örömteli szabadidős bummot mi is nap mint nap látjuk, tapasztaljuk a csupasport.hu oldal készítése közben. Innen jött az ötlet, hogy ha már két évvel ezelőtt elindultunk a honlappal, tavaly pedig kirukkoltunk egy futókönyvvel, ebben az évben is szintet lépjünk – megszületett a Csupasport magazin. Írunk kényesebb témákról, érdekes versenyekről, hasznos felszerelésekről – és célunk, hogy bemutassuk azokat az embereket, azokat a remek sportolókat is, akik nélkül ma nem lenne ennyire népszerű a szabadidős sportolás.

Mennyire terjedt el a dopping a szabadidősportban?

Enrico Maggiola pokoljárása és csodálatos felépülése

Maráz Zsuzsanna legkedvesebb sportos napja

Vas Kata Blanka, akinek már külföldön is ismerik a nevét

Rég volt, szép volt: a Bécs–Budapest Szupermaraton

Ellenség vagy barát? Minden a szénhidrátokról

Ez még csak a dráma volt… Erőss Zsolt súlyos balesete

Több mint harmincezren indulnak a Vivicittán

 


A Csupasport magazin két részből áll: a 100 oldalas kiadvány mellett egy 16 oldalas mellékletet is kapnak olvasóink, amely az amatőr versenyekre, eredményekre fókuszál. A „dupla” magazin megvásárolható az újságosoknál, az ára 590 forint.

Itt pedig bele is lapozhatunk a kiadványba, nagyítani a lenti kép közepére kattintva lehet.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik