Zsírpárnák közt…

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 15:12
Egy felmérés alapján az osztrákok összesen 44 ezer tonna testsúlytól szabadulnának meg, de szerencsére a válaszadók 89 százaléka a testmozgást tartja a leghatékonyabb megoldásnak.

Óriási munka lehetett, de kutatók kiszámolták, az osztrákok összesen 44 ezert tonnától akarnak megszabadulni. No, nem szeméttől vagy fáradt olajtól, hanem testtömegtől. A marketagent.com legutóbbi felmérése rámutatott, nyugati szomszédaink – nők és férfiak együtt – mintegy 44 ezer tonnával szeretnének kevesebbet látni, amikor ráállnak a fürdőszobai mérlegre.

Hogyha arányaiban vesszük, tíz megkérdezettből csak négy nyilatkozott úgy, hogy elégedett a testtömegével, a többiek nehezen viselik a vélt vagy valós zsírpárnák látványát. A válaszadók csaknem 75 százaléka elsősorban a hasa méretével elégedetlen, a rangsorban ezután következik a láb, a mell, valamint a fenék. Majd’ minden negyedik vagy ötödik osztrák lakos kivetnivalót talál a saját testében, s elégedetlenül nézegeti magát a tükörben.

 

 

A BMI (testtömegindex) besorolása alapján a lakosság 55 százaléka a túlsúlyos vagy első fokú elhízott kategóriába tartozik.

„A testtömeg gyarapodásával a testünkkel szembeni elégedetlenségünk is fokozódik. Az elhízottak között hetven százalék az elégedetlenek aránya” – nyilatkozta Thomas Schwabl, a marketagent.com ügyvezetője.

A reprezentatív felmérés egyúttal rámutatott, az osztrákok kétharmada szeretne lefogyni – és ez mindenekelőtt a nőkre érvényes. A női válaszadók háromnegyede mondta ugyanis, hogy nem lenne ellenére, ha megszabadulna néhány felesleges kilótól. A felmérés során kiszámolták, legszívesebben mintegy tíz kiló felesleget adnának le az alanyok.

Ami a fogyókúrát illeti: a megoldások között a sport áll az első helyen (89 százalék), ennél valamelyest kevesebben (86 százalék) mondták, hogy a táplálkozás átalakításával lehet eredményt elérni. A diétát, illetve koplalást csak az osztrákok 37 százaléka tartja észszerűnek, és a sebészeti beavatkozásokat sem tartják túlzottan sokra. Mégis vannak (16 százalék), akik minden további nélkül kés alá feküdnének, hogyha így megszabadulhatnának a zsírpárnáktól.

A nők csaknem kétszer annyit fogyóznak, mint a férfiak, de átlagban csupán tízből hárman elégedettek a diéta eredményével. A megkérdezettek kétharmada szerint a jojoeffektus akadályozza a fogyást. Sokan úgy tartják, jelentős életmód-változtatás nélkül csupán átmeneti sikert érnek el.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Címlapfotó: Jaap Arriens/NurPhoto

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik