Jógától a dartsig: költséghatékony mozgás

Rác BenedekRác Benedek
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 12:34
A pénzügyekkel foglalkozó sorozatunkban ezúttal olyan mozgásformákat gyűjtöttünk össze, amelyek kevésbé vannak kirakatban, mégis népszerűek, így a jóga, a darts vagy éppen a nordic walking is a látókörünkbe került.

Mivel úgy tűnik, sosem lesz vége a napsütéses ősznek, még nyugodtan tervezhetünk szabadtéri programokat – igen, a következő részben a túrázás költségeit is számba vesszük –, s noha többen „nyugdíjas sportnak” tartják, sokan űzik a nordic walkingot. Valóban, inkább az idősebbek űzik, de bőséggel vannak olyanok, akik jelentős távokat tesznek meg bottal a kezükben.

A nordic walking alapja a bot, amelyet 4900 forinttól már megvásárolhatunk. Persze 10-15 ezres botokat is vehetünk, de már a kedvezőbb árú eszközök is összecsukhatók, ami a tárolás, szállítás szempontjából praktikus. Csuklópántot már 2900, tokot pedig 1900 forinttól vásárolhatunk, s itt még csak 10 ezer forintnál járunk. Cipőt 9900 forinttól vehetünk a legnépszerűbb sportbolt webáruházában, de érdemes egy kicsit drágább (12 900), vízálló modellt venni. Zoknit 1000 forint körüli áron vásárolhatunk, és még ruhára lesz szükségünk, ugye. Speciális nordic walking ruházatot nem találtunk, így a túrázásra kifejlesztett termékek között néztünk szét. Találtunk intenzív túrázásra alkalmas darabokat, pólót és széldzsekit 4900, polár pulóvert 9900, esőkabátot pedig 19 900 forintért, míg nadrágot már 2900 forintért vehetünk.

Sétáljunk is tovább, még mindig a nyugalmat keresve, viszont ezúttal kevesebb helyváltoztatással: a következő mozgásforma a jóga, amelyet szabadban, de a nappali közepén is végezhetünk. A jógaszőnyeg 2900 forinttól érhető el, a hozzá tartozó táska szintén, míg egy-egy szett ruha 10 ezer forinttól indul, és 15 ezer fölé szinte képtelenség menni szettenként.

Maradva még egy kicsit a szabadban, megfelelő területet találva kipróbálhatjuk a pétanque-ot. Egy versenyszett 31 900 forint, s már dobálhatjuk is a golyókat, de 13 900 forintért is vehetünk csomagot, a dobókör és a törlőkendő pedig megvan 2000 forintból.
Ha úgy döntünk, hogy a „kocsmasportokat” űzzük, ajánljuk az egyre népszerűbb dartsot. A műanyag hegyű nyilakhoz 2900, a fém heggyel rendelkezőkhöz 3500 forinttól vehetünk táblát. A műanyag nyilak (hármasával) 1290 forinttól vásárolhatók meg, de 5–7 ezerért is vehetjük őket, a fémnyilak 1000 forinttól indulnak, és szintén 7500-nál állnak meg. S mivel a nyíl fogyóeszköz, nem árt jó néhányat betárazni belőlük, főleg, ha egész éves távlatban gondolkozunk. Viszont akár 4000 forintból is elkezdhetünk dartsozni, aztán a sikertelen gyakorlást követően meg festhetjük újra a falat, de hát ez csak járulékos veszteség.

Ha több hely van a lakásban, egy biliárdasztalt is vehetünk, ami viszont lényegesen nagyobb kiadás, hiszen majdnem 160 ezer forint, míg a dákókat 3–12 ezer forint közötti összegért vehetjük meg.

Nordic walking (hat-hat póló, nadrág, zokni szettel, cipővel, 3 pulóverrel, esőkabáttal, felszereléssel): 83 ezer forinttól
Jóga (három-három rövid- és hosszúnadrágos szett, matraccal, táskával): 73 ezer forinttól


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik