Szertorna helyett

Vágólapra másolva!
2018.07.15. 14:08
A világbajnoki bronzérmes Szarka Ákost az akrobatika vonzotta, mégis egy másik sportnál kötött ki, amely, elnevezésével ellentétben, korántsem csak szabadtéren űzhető!

Szarka Ákos anno szertornázni szeretett volna, de elterelgették a sportágtól, s végül a street workoutnál kötött ki. A váltás olyannyira jól sikerült, hogy 2013-ban világbajnoki bronzérmet szerzett.
„Tizennégy éve kezdődött, nagyon érdekelt az akrobatika, és azt gondoltam, ha megtanulom, az utcán fogok szaltózgatni – mondta Szarka Ákos, aki street workout sorozatunk legutóbbi részében arról beszélt, milyen is egy jó sw-park. – Aztán elég gyorsan letereltek erről az útról, mondván, túl késő már elkezdeni a tornát – tizennégy éves voltam ekkor. Váltottam, és saját magam edzője lettem. Elkezdtem olyan gyakorlatokat, amelyeket jónak gondoltam, és bizony, amatőrként néhányszor tévútra tértem. Úgy voltam vele, amíg nem foglalkozom akrobatikával, erőnléti tréningeket végzek, de aztán különböző videós portálokon elkezdtem edzéseket nézegetni, és láttam egy-két embert, akik inkább az erőelemek felé tereltek, így kötöttem ki a street workout mellett.”

A világbajnoki bronzérmes, a világkupákon több arany-, ezüst- és bronzérmet szerző Szarka Ákos most már jó ideje edzőként is a street workout elkötelezett híve.

Hazánkban is egyre népszerűbb a saját testsúlyos edzés

És ha esik az eső?

A sportág nevében is benne van az utca szó, szóval a street workout alapvetően szabadtéri sportág, de Szarka Ákos úgy véli, ez ebben a formában – legalábbis a hazai viszonyokat tekintve – erős túlzás.
„Nem szoktam erőltetni, hogy csakis kültéren, utcán eddzünk. Lehet, hogy vannak parkok, ahol megoldható az edzés, de ha egy amatőr csak úgy odamegy, nagy valószínűséggel véletlenszerű gyakorlatokat végez majd. A sérülésmentes fejlődéshez rendszerességre és edzőre van szükség, ha pedig komolyan vesszük a tréningeket, már nem kültéren csináljuk. Magyarország nem Miami, más a klíma, így ha akarnánk sem tudnánk egész évben a szabadban edzeni. Ha tehát valaki úgy gondolja, hogy komolyabban érdekli a street workout, akkor – lehetőleg tapasztaltabb személy segítségével – tegye rendbe az alapokat, jusson el egy középhaladó szintre. Addigra elegendő gyakorlatot is ismerni fog, és ha még mindig megvan a lelkesedés, nyugodtan lehet időnként szabadtéren is edzeni.”


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik