BL: a távozás szélén az FTC lehetséges ellenfelének házi gólkirálya

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 20:07
null
Traoré (balra) nem biztos, hogy játszik a Fradi ellen (Fotó: Getty Images)
A svéd Aftonbladet terjedelmes beszámolót közölt Bénie Traoré lehetséges – és egyre valószínűbb – klubváltásáról. Ez pedig azért érdekes számunkra, mert nevezett 20 éves elefántcsontparti csatár a svéd bajnoki címvédő Häcken idei házi gólkirálya, a csapata pedig jó eséllyel a Ferencváros ellen lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában – feltéve, hogy mindkét alakulat továbbjut az első körből.

 

Az Aftonbladet írása szerint a Häcken és a Sheffield United gyakorlatilag minden lényeges kérdésben megállapodott egymással, Traoré is megegyezett a Premier League újoncával, így már csupán a papírok elkészítése és aláírása, illetve az orvosi vizsgálatok elvégzése van hátra.

A lap úgy tudja, Traoréért alapesetben 53 millió svéd koronát (4.6 millió eurót) fizethet a Sheffield, s az átigazolási díj a különböző bónuszokkal együtt még 12 millió koronával, vagyis újabb nagyjából egymillió euróval nőhet.

Amíg azonban az átigazolás a lap szerint hivatalos lesz, akár még néhány hét eltelhet, vagyis az idén minden sorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen 15 gólt szerző 20 éves csatár a Ferencváros ellen – legalább az első meccsen – minden bizonnyal pályára léphet. Kivéve persze, ha felpörgetik az ügymenetet a felek, és hamarabb lezárják a transzfert.

Traoré egyébként a Häcken legutóbbi két mérkőzését – így a szerda este 3–1-re megnyert BL-selejtezőt is – kihagyta, mert hazájában tartózkodott, ahol egyik rokona temetésén vett részt, és csak kedd késő este ért vissza Göteborgba.

Ha egyébként Traoré valóban távozna a klubtól, a svédek legértékesebb játékosukat veszítenék el – sorozatban másodszor. A transfermarkt.com szerint Traoré piaci értéke jelenleg 3.5 millió euró, utána pedig a Gustafson ikrek következnek: a két középpályás, Simon és Samuel egyaránt 2 millió eurós értékű.

Ha a Ferencváros a gól nélküli első mérkőzés után kiharcolja a továbbjutást a KÍ ellen, és a Häcken is megőriz kétgólos előnyéből valamennyit a walesi TNS ellen, akkor július 25-én vagy 26-án csapnának össze a továbbjutók a második forduló első mérkőzésén.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
KÍ (feröeri)–FTC 0–0
BK Häcken (svéd)–The New Saints (walesi) 3–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik