Szurkolónak lenni boldogság

LIPCSEI ÁRPÁD, PIETSCH TIBORLIPCSEI ÁRPÁD, PIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2005.08.10. 01:09
Címkék
Történetének legnagyobb mérkőzését játszotta tegnap a Debrecen Angliában a Manchester United ellen. A magyar bajnok a Hajduk Split összesített 8-0-s legyőzésével jutott el odáig, hogy az Old Traffordon a világ egyik leghíresebb és legjobb csapata ellen szerepeljen BL-selejtezőn. Mi elkísértük a játékosokat a tegnapi rövid városnéző sétájukra, majd pedig araszolgatva az Old Trafford felé, megnéztük, hogyan is készült a város az esti összecsapásra. Így festett a tegnapi nagy nap - óráról órára.
Ilyen az igazi futballhangulat! A debreceni szurkolók Manchester belvárosában nyugodtan sétálgattak, lobogtatva az angoloknál a mérkôzés napján mindenütt kapható United–Debrecen feliratú sálat (fotó: Németh Ferenc)

A NAGY MECCS: 16.00-21.00

Deansgate Road: irány a pub!

Kora estébe hajlott már a nap, egyre közelebb a kezdés időpontja: özönlött a nép a hamisítatlan angol bárokba. A stadionhoz közeli pub - ahogy az megszokott, süppedő szőnyeggel, hajlongó, folytonosan viccelődő pincérrel - arányaiban csak egy kicsit nagyobb, mint maga a város, s akárcsak a metropolisz, telve volt mindenféle nációval. A vörös mezes, magyarul beszélő csoporttól kissé arrébb foglaltunk helyet, két korosodó úr mellett. Első ránézésre hagyományőrző cseheknek gyanítottuk az ősz halántékú párost, lévén Manchester közepén Kozel típusú sört kortyolgattak. Pedig - micsoda szerencse - írek!
Persze, amíg ez kiderült, súlyos krízisen estünk át. A két gentleman első, felénk irányuló kérdése tudniillik úgy hangzott: "Árulják már el, miféle barátságos meccs lesz itt este?"
"Nem barátságos, BL-meccs lesz, a United fogadja a Debrecent" - mondtuk meglepetten.
"Ó, mi írek vagyunk, Dublinból és az ország szebbik feléből, nyugatról" - világosítottak fel.
Hoppá!
A Manchester United és az írek legendás kapcsolatának eredetéről vajmi keveset tudunk, s a sors, mintegy varázsütésre elénk terítette a választ.
"Régi sztori, és nem is biztos, hogy ez rejti a teljes igazságot - bocsátotta előre egyikük. - Biztosan tisztában vannak vele, hogy Skóciában a Celtic a katolikusok, a Rangers meg a protestánsok klubja. No, itt is valami ilyesmiről van szó, egyfajta vallási bizniszről. Az alapítók között, ha minden igaz, szép számmal akadtak katolikusok, az írek ezért is támogatják a vörösöket, ami egyébként - magunk közt szólva - elég randa színű." - zárták le fanyar humorral az ismerkedési szakaszt.
Mindazonáltal a kapcsolat nem kizárólagosan a historikus gyökerek miatt jelentős, a játékosok terén Szent Patrik országa mindig is nagyszerű utánpótlással szolgált a Unitednak. Szemezgetve közülük: George Best, Liam Whelan, Paul McGrath, Frank Stapleton, Dennis Irwin egyaránt a klub legendás alakjai közé küzdötték fel magukat, s ketten ma is büszkén képviselik Írországot a keretben. Az egyikük a csapatkapitány, a Sir Alex korábbi kedvencéből veterán korára méregzsákká aszalódó Roy Keane, a másik a 24 éves balhátvéd John O’Shea.
"Na, nekik mi is szorítunk - mutattak példát beszélgetőtársaink. - Jó, hogy említették Bestet, mert bizony nem kizárt az sem, hogy a többség miatta vált Manchester-hívővé."
Ez esetben szerény megfogalmazás a "többség", merthogy egy felmérés szerint ez a közel ötmilliós lakosság több mint 70 százalékát jelenti…
"Magyarországon szinte kizárt, hogy a zöldek szeressék a vörösöket, és fordítva" - búcsúzkodtunk, indulva a meccsre.
"Ó, a maguké egészen más világ, ebben biztosak vagyunk" - szóltak utánunk.
Nem is sejtik, milyen igazuk volt.

Szavazás

A debreceni visszavágó 0-3-ról indul a ManUnited ellen. Mire lesz ez elég?

---- O ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik