Gyulai Memorial: az idén még több versenyszám és világsztár

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.27. 09:31
null
Anita Wlodarczyk az idén is eljön (Fotó: AFP)
Az idén egy ötnapos versenysorozat lezárásaként kerül sor július 3-án és 4-én a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjra Székesfehérváron, ahol az előző éveknél több versenyszámot és világsztárt láthatnak majd a nézők.

 

A sorozat június 30-án Budapesten, az Iharos-pályán kezdődik a Honvéd-kupával, majd másnap ugyanott folytatódik a Paulinyi Emlékversennyel. Újdonságként Székesfehérvárra költözik a Hopp Parádé (női rúdugrást rendeznek a városháza előtt), s a junior és ifjúsági liga keretében a fiatal tehetségek is megmutathatják tudásukat – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A Gyulai Memorial a tavalyihoz hasonlóan ismét kétnapos lesz. Július 3-án a férfi gerelyhajítás, a női 3000 méter akadály és a női kalapácsvetés szerepel a programban, amely hazai részről a Magyar Szuperliga- és korosztályos ligaversenyekkel egészül ki.

Július 4-én, a főnapon kizárólag nemzetközi számokat rendeznek, s ahogy az elmúlt három évben, ismét sztárparádéra számíthatnak a nézők. Indulnak a legjobb hazai atléták, így az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián mellett klubtársa, a junior-világbajnok Halász Bence, az immár kétszeres fedett pályás Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes súlylökő Márton Anita, az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető Kővágó Zoltán, az Európa-bajnoki ezüstérmes gátas Baji Balázs, valamint a szabadtéren és fedett pályán is Eb-negyedik többpróbázó Krizsán Xénia.

A férfi és női kalapácsvetésben ezúttal is a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) sorozatának egyik állomása lesz a Gyulai Memorial. Pars Krisztián ismét összemérheti erejét nagy riválisával, a világbajnoki címvédő Pawel Fajdekkal, valamint az olimpiai és vb-bronzérmes, szintén lengyel Wojciech Nowickivel.

A nőknél a szakág egyeduralkodójának számító lengyel Anita Wlodarczyk immár kétszeres olimpiai bajnokként, kétszeres világbajnokként, háromszoros Európa-bajnokként és világcsúcstartóként (82.98 méter) tér vissza Székesfehérvárra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik