Kővágó Zoltán: Ez súlyos rágalmazás, ami bűncselekmény!

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.08.31. 12:38
null
Kővágó Zoltán méltatlannak érzi, hogy magyarázkodnia kell (Fotó: Török Attila, archív)
Az athéni olimpia ezüstérmese, a diszkoszvető Kővágó Zoltán abszurdnak és hiteltelennek nevezte azokat a híreszteléseket, amelyek összekapcsolják bármilyen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel. Soha nem volt ilyen ügye, soha nem volt előzetes letartóztatásban, és a Magyar Honvédségnél őrnagyi rangban szolgáló sportoló bárkinek szívesen ad interjút ezzel kapcsolatban.

 

Semmiféle eljárás nincs ellene folyamatban, nem ült előzetesben soha, most sem ül, és vélhetően nem is fog – ezt az olimpia ezüstérmes diszkoszvető, Kővágó Zoltán mondta el a Nemzeti Sportnak, mert úgy érzi, reagálnia kell azokra a hamis híresztelésekre, miszerint neki bármilyen büntetőügye lenne folyamatban, pláne kábítószerrel kapcsolatban.

„Az elmúlt napokban elkezdtek hívni a barátaim, láttam-e a hírt, hogy egy olimpia ezüstérmes ellen eljárás folyik, és a leírás alapján akár én is lehetnék. Először poénnak tűnt az egész, hiszen én életemben egy szál cigarettát nem szívtam el – mondta a Nemzeti Sportnak a Magyar Honvédségnél őrnagyi rangban szolgáló Kővágó Zoltán.Nem is értem az egészet, soha, semmilyen kábítószerrel kapcsolatos eljárás nem folyt ellenem, ezért el sem tudtam képzelni, kiről lehet szó, hiszen Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében tudomásom szerint én vagyok az egyetlen élő olimpiai érmes sportoló. Arra is gondoltam, hogy vagy tévednek, vagy egy másik érmest fogtak el a megye területén, de mivel a hír teljesen abszurdnak tűnt, sokáig nem is foglalkoztam vele.”

Az athéni olimpián ezüstérmes diszkoszvető elmondta, a hír azért is teljesen hiteltelen, mert ha a katonaságon belül valóban történne egy ilyen súlyos eset, akkor az azonnal végigmenne a teljes rendszeren, azaz nyoma lenne, az érintettet pedig azonnali hatállyal felfüggesztenék és eljárás alá vonnák.

„Én katona vagyok, teszem a dolgom, de ez kezdett már komolyra fordulni. Fel vagyok háborodva, mert nincs semmilyen ügy, az első cikket viszont már többen is átvették, ezért úgy éreztem, nekem is meg kell nyilvánulnom – tette hozzá Kővágó. – Bárkinek adok ezzel kapcsolatban interjút a szolnoki laktanyában, megkapják a riportkészítés engedélyt, és korrekt lenne, ha egy ilyen váddal kapcsolatban engem is megkeresnének. Ebben az egészben nem nekem kell szégyellnem magam, hanem annak, aki elindította, és próbált a semmiből hírt csinálni, mert magyarázkodnom viszontnekem kell, ami méltatlan. Ez súlyos rágalmazás, ami bűncselekmény.”

Kővágó Zoltán a koronavírus-járvány óta a versenyszerű felkészülésből visszavett, de nem zárta ki, hogy talán még elindul valahol, és egyelőre az edzősködést is abbahagyta, bár tervei ezzel kapcsolatban továbbra is vannak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik