Atlétikai vb: minden idők legjobb magyar sprintere – VIDEÓ

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.08.11. 13:37
null
1987. augusztus 30., Róma: Carl Lewis (9.93), a címétől később megfosztott Ben Johnson (9.83) és Kovács Attila (10.20) száguld a 100 méteres síkfutás célja felé (Fotó: Getty Images)
„Láss csodát!” – biztat az augusztus 19-én kezdődő 19. szabadtéri atlétikai világbajnokság szlogenje. Reményeink szerint a budapesti kilenc versenynap élmények sorát hozza majd mind az új stadion lelátóin helyet foglalók, mind az év legnagyobb sporteseményét a közvetítések révén világszerte figyelemmel kísérő atlétikabarátok számára. Hogy milyenekre gondolunk? A vb rajtjáig felelevenítjük az elmúlt negyven év legnagyobb, legkülönlegesebb, legmaradandóbb világbajnoki teljesítményeit. Ezúttal Kovács Attila, a valaha volt legjobb magyar sprinter következik.

A magyar atlétika sikerei elsősorban az ügyességi számokban keresendők, a sprinterek ritkán érnek el kiemelkedő eredményeket. Kovács Attila utóbbiak közé tartozik, az Újpesti Dózsa atlétája pályafutása során olyan klasszisokkal versenyzett, mint Carl Lewis, Linford Christie vagy Ben Johnson. Ilyen mezőnyben nem könnyű alkotni, de neki sikerült. Irigylésre méltó karrierjének jelentős állomásavolt az 1987-es világbajnokság Rómában. A 100 méter egészen különlegesen alakult, csak két év múlva vált hivatalossá a végső sorrend…

Kollégánknak, Vincze Szabolcsnak így idéztefel a történteket:

„…felemelő érzés volt a világ nyolc leggyorsabb embere közé bekerülni! Velem együtt három fehér ember futott abban a döntőben, de akadt, akinek szerintem akkor nem volt ott a helye. Olaszországban nagyon szeretik manipulálni a futamokat, és Pierfrancesco Pavonit mindenáron be akarták juttatni a döntőbe, hihetetlenül könnyű ágat kapott, majd a fináléban eljátszott egy sérülést, mert úgy tudott a legjobban kijönni belőle, mint hogy utcahosszal kikapjon mindenkitől. De én nagyon büszke voltam, hogy ott lehetek. Ben Johnson egyébként kiugrott, én meg elkövettem azt az amatőr hibát, hogy egy pillanatra elengedtem a futást, na, azt nem lett volna szabad, kicsit rontott a történeten.”

A 100 méteres síkfutás döntője 1987-ben (megtekintés átkattintás után a YouTube-on)

Kovács Attila két évig ötödiknek vallhatta magát. Jött azonban 1988 és a szöuli olimpia, amelyet a Rómában világcsúccsal világbajnok Ben Johnson nyert meg. Azonban a jamaicai származású kanadai sprinterről kiderült, hogy doppingolt. Majd ennek folyományaként Johnson 1989-ben elismerte, hogy 1981 és 1988 között tiltott szereket használt. A nemzetközi szövetség törölte az eredményeit, így az 1987-es világbajnoki címét is. Ennek köszönhetően Kovács Attila hivatalosan a negyedik helyen végzett. Azóta sem futott döntőt magyar atléta ezen a távon, és egészen Baji Balázs 2017-es 110 gátas vb-bronzáig a legjobb magyar sprinterhelyezés volt a vb-ken.

Kovács egyéni csúcsa 10.09 (Miskolcon futotta 1987-ben), ezt Németh Roland megdöntötte egyetlen századdal 1999-ben, de 200 méteren továbbra is övé az országosrekord 20.11-gyel.

Az idei 100-as világranglistát a brit Zharnel Hughes vezeti 9.83-mal, az amerikai Fred Kerley megvédené a címét, de az olaszok olimpiai bajnoka, Lamont Marcell Jacobs is fut, kérdés, milyen formában van. Hughes 200-on is indul, de ezen a távon inkább a címvédő Noah Lyles a favorit, aki 2023-ban 19.47-tel vezeti a ranglistát, és a botswanai Letsile Tebogóra is figyelni kell.

A VERSENYSZÁMOK A BUDAPESTI VILÁGBAJNOKSÁGON
FÉRFI 100 MÉTER

Előselejtező, előfutamok: augusztus 19., elődöntő, döntő: augusztus 20.
FÉRFI 200 MÉTER
Előfutamok:
augusztus 23., elődöntő: augusztus 24., döntő: augusztus 25.

A VILÁGBAJNOKSÁG TELJES IDŐRENDJE ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik