Usain Bolt elköszönt, Márton Anita és Baji Balázs érmet nyert a londoni vb-n

 

Öt évvel minden idők talán legjobban megrendezett nyári olimpiája után ki lehet-e vágni a rezet egy legalább ennyire emlékezetes és sikeres atlétikai világbajnokság lebonyolításával? London és a sportág 16. szabadtéri világbajnokságának szervezőbizottsága bebizonyította, igenis ki lehet. Nem kellett hozzá más, csak pontosság és precizitás, a 60 ezres Olimpiai Stadiont a vb mind a tíz esti versenynapján csordultig megtöltő lelkes és szakavatott közönség (a délelőtti programokkal együtt összesen 705 ezer jegy talált gazdára, ami máig rekord), egy vicces, és a feladatkörét látványosan újraértelmező kabalafigura (Hero, a sündisznó hol egy felfújható „úszógumi-flamingóban” heverészett az akadályfutók vizesárkában, hol a fotósok közé fekve próbálta maga is „elkapni a témát”), no meg persze a sportolók.

A felsorolásból kimaradt Usain Bolt neve, pedig a londoni viadal kezdete előtt még úgy tetszett, a berobbanásával a komplett sportágat megmentő, a férfisprintszámokat pedig egy addig nem ismert dimenzióba helyező jamaicai vágtázó búcsúversenye mindent és mindenkit elhomályosít majd az angol fővárosban.

Csakhogy az akkor 30 esztendős Bolt nem tudott – bár bizonyára nagyon szeretett volna – újabb győzelmekkel ellovagolni a naplementébe. A 2016-os riói olimpián ugyan még a rá jellemző hányaveti-laza fölénnyel uralta a 100 és a 200 métert, a londoni hattyúdalra viszont már nem maradt elég nafta. Bolt leginkább szellemileg fáradt, azaz inkább használódott el (igaz, a minden évben rakoncátlankodó háta sem könnyítette meg a dolgát), amit jól mutat: 200 méteren már el sem indult Londonban, 100-on pedig mindössze három „tesztversennyel” a lábában állt (térdelt)be a világbajnoki rajtgépbe. Az is csoda, hogy végül harmadik lett.

A győzelmet a maga 35 évével a férfi 100 méter valaha volt legidősebb világbajnokává avanzsáló Justin Gatlin szerezte meg, aki korábban 2005-ben is megnyerte a versenyszámot, ám nem ezzel, hanem két, egyaránt doppingvétség miatti eltiltásával írta be magát a sportág (fekete) könyvébe.

A közönség szimpátiáját (hogy is mondjuk) nem maradéktalanul elnyerő amerikai vágtázó a célba érkezést követően teátrálisan letérdelt jamaicai ellenfele előtt, ezzel is jelezve, azon az estén minden idők legnagyobbját győzte le. Bolt a jamai­cai 4x100-as váltó tagjaként amúgy még mindig győzelemmel búcsúzhatott volna el a rekortántól, ám élete utolsó 100 méteres futásakor, a staféta befejező embereként, harcban az aranyéremért egyszer csak megtorpant, bicegve-ugrálva próbált még továbbmenni, ám combsérülésével nem jutott el a célig. Megtorpanása és földre rogyása mintha csak a jamaicai sprinterek londoni teljesítményének „kivetülése” lett volna: a karibi ország villámlábú versenyzői a hat síkfutószámban (férfi és női 100, 200 méter és a két 4x100-as váltó) 2005 óta először maradtak aranyérem nélkül...

A világbajnokság legnagyobb meglepetését, egyszersmind legszorosabb futódöntőjét a „Bolttalan” férfi 200 méter hozta. Az egész vb egyik leginkább várt összecsapása a papírforma alapján (s a néhány nappal a vb-rajt előtt megsérülő kanadai Andre De Grasse hiányában) a dél-afrikai Wayde van Niekerk és a botswanai Isaac Makwala különmeccsét ígérte. Ehhez képest... Utóbbi „benyelte” a világbajnokság alatt közel harminc másik sportolót is legyengítő norovírust (400-on, noha ott is esélyes volt, el sem indulhatott), a 400 méteren világcsúcstartó és az egykörös távon Londonban is nyerő Wayde van Niekerk pedig két századdal kikapott a 20.09-cel diadalmaskodó török Ramil Guliyevtől, aki a görög Kosztasz Kenterisz (2001, Edmonton) után második európaiként nyerte meg a szám világbajnoki aranyérmét. A trinidadi Jereem Richards amúgy egyetlen ezreddel szorult a dobogó harmadik fokára.

Hasonlóan szoros küzdelemben dőlt el a férfi diszkoszvetés aranyérme is: a litván meglepetésember Andrius Gudzius mindössze két centivel dobott nagyobbat a második helyen végző svéd Daniel Stahlnál.

A női mezőnyből kiemelendő az Egyesült Államok mindkét váltójával aranyérmet nyerő Allyson Felix, a pekingi vb-címét 200 méteren megvédő (százon pedig bronzérmet nyerő) holland Dafne Schippers és a 10 000-en több mint 45 másodperces előnnyel első helyen végző (5000-en pedig ezüstérmes) etióp Almaz Ayana. De nem lehet szó nélkül hagyni a világbajnoki programban bemutatkozó női 50 kilométeres gyaloglás első győztese, a portugál Ines Henriques teljesítményét sem, már csak azért sem, mert 4:05:56 órás ideje az aranyérem mellett világcsúcsot is ért.

 

 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. július 15-i lapszámában jelent meg)