Atlétika: lenyűgözte a mieinket a vb-re épült új stadion

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2023.07.11. 07:31
null
Idei legjobbjával nyert súlylökésben Márton Anita (FOTÓ: TÖRÖK ATTILA)
A honi szövetség sportszakmai igazgatója, Scheidler Géza szerint az országos bajnokság eredményei igazolták a várakozást, korosztályos országos rekordok és egyéni csúcsok dőltek meg a Nemzeti Atlétikai Központban.


NEMCSAK AZ EREDMÉNYEK, hanem a szokatlan körítés miatt is sokáig emlékezetes marad az atléták idei országos bajnoksága. Az új helyszín, a Nemzeti Atlétikai Központ már önmagában lélegzetelállító, a szervezők pedig mindent megtettek, hogy fokozzák a szurkolói élményt – hogy mást ne mondjunk, az ügyességi számok indulóinak bemutatását és az eredményhirdetést is zenekar kísérte.

„A világbajnokságot szervező cég munkatársai mindenben a rendelkezésünkre álltak, figyeltek a kéréseinkre – hangsúlyozta Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója. – Arra törekedtünk, hogy nemzetközi versenyeket idéző légkört teremtsünk az atlétáknak, bíztunk benne, hogy a jó hangulat serkenti a teljesítményüket. Az eredmények igazolták a várakozásunkat, hiszen sok versenyző idei legjobbját érte el vagy egyéni csúcsot döntött, és új korosztályos országos rekordok is születtek a Nemzeti Atlétikai Központban. Nemcsak azért tömbösítettük a versenyeket, hogy eladható, látványos legyen az esemény, hanem azért is, hogy a világbajnoki felkészülésből adódó erőltetett menetben ne terheljük túl az atlétákat a selejtezőkkel.”

Az időrend tervezése alapos munkát igényelt, már pénteken is egymást érték az izgalmas döntők, szombat este pedig valódi sztárparádé volt. Egyszerre zajlott a férfi kalapácsvetés Halász Bencével és a női súlylökés Márton Anitával – mindkét klasszisunk idei legjobbjával győzött, míg 100 méteres gátfutásban Kozák Luca olimpiai szinttel lett aranyérmes.

„Az új stadion kitűnően alkalmas villanyfényes versenyekre, amit szerettünk volna kihasználni – mondta Scheidler.– Nem titkoltan a szombati napot helyeztük előtérbe az időrend kialakításánál, arra törekedtünk, hogy a legjobbjaink az esti programban versenyezzenek – ők már megszokták a kiemelt figyelmet, és megérdemlik a rivaldafényt. Hogy milyenek a visszajelzések? Atlétáinkat lenyűgözte a Nemzeti Atlétikai Központ, élvezték az országos bajnokság hangulatát. Kivételes lehetőséget jelentett, hogy kipróbálhatták az új pályát, és pluszmotivációt is ad nekik, hogy tapasztalhatták, milyen érzés a létesítményben versenyezni.”

Az augusztusi világbajnokság előtt Székesfehérváron is szurkolhatunk legjobbjainknak, a Gyulai Memorialt július 18-án rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik