Atlétika: Márton Anita biztos vb-részvételt érő helyen áll

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.06.13. 09:18
null
A hazai közönség előtti szereplés lehetősége is motiválja Márton Anitát (Fotó: Kovács Péter)
A múlt héten Márton Anita 18 méter felett dobott Nyíregyházán, edzője szerint az sem lehetetlen, hogy teljesíti a 18.80-as világbajnoki szintet.

Egyre jobb formában versenyez az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok és Európa-bajnok súlylökő Márton Anita, aki a hétvégi nyíregyházi bronzfokozatú nemzetközi atlétikai versenyen 18.26-tal, idei legjobbjával a második helyen végzett a világbajnok amerikai Chase Ealey mögött. Eredményével a 11. helyen áll az európai ranglistán, amelynek első hatvan helyezettje közül ő a legidősebb.

„Az eredménnyel elégedett vagyok, a sorozattal nem annyira, lehetett volna kicsit jobb, de elkapkodtam a lökéseket, és a végére sikerült csak összeraknom a mozgásom. A lökőpozíción tudtunk javítani, erőben és sebességben is sokat sikerült fejlődnöm az elmúlt hónapokban – mondta lapunknak Márton Anita, akinek anyaként kell helytállnia utolsó vb-felkészülése alatt. – Huszonhárom éve vagyok a sportágban, egyre több idő kell a regenerálódásra. Szívvel-lélekkel csináljuk, de a szervezetem már jelez, Luca is nagyobb, egyre jobban hiányol, ha elutazom, érzem, hogy egyre nagyobb szükség van rám otthon. De tudom, hogy jó helyen van, ha elmegyek, naponta többször beszélünk, szerintem ezt a helyzetet eddig jól megoldottuk a családdal.”

A Békéscsabai AC versenyzőjének sosem volt gondja a motivációval, 34 évesen sincs, elmondása szerint azért, mert mindig észszerű célokat tűztek ki maguk elé edzőjével, idősebb Eperjesi Lászlóval, így sikerült ennyi ideig fenntartani.

„A budapesti világbajnokságon magyar közönség és a családom előtt versenyezhetek, ennél nagyobb motiváció nem kell, ennél szebb búcsút nem is kívánhatnék – tette hozzá Márton Anita. – Fizikailag és technikailag rendben vagyok, jelenleg biztos vébérészvételt jelentő helyen állok a ranglistán, a formát pedig mindig jól időzítettük. Reménykedem a tizenkilenc méteres eredményben, a mezőny ugyan nagyon besűrűsödött, de a döntőbe jutás mindenképpen reális.”

Márton Anita kedd délután a csehországi Kladnóban versenyez, pénteken Békéscsabán, majd a csapat Európa-bajnokságon (június 20–22.) és az országos bajnokságon (július 7–8.).

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik