Atlétika: három férfi kalapácsvetőnk lesz ott a vb-n

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2023.06.29. 10:21
null
A magyar kalapácsvetést ismét népes kontingens képviseli a világbajnokságon (Fotó: MASZ)
Halász Bencének megvan a vb-szintje, Varga Donát és Rába Dániel kijutó helyen áll a ranglistán, így szinte biztos, hogy három kalapácsvető képviseli a magyar színeket a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságon.

Eddig 18 olyan atlétikai világverseny volt a sportág történetében, amelyen három magyar kalapácsvető indult a mezőnyben: öt olimpia (1968, 1972, 1988, 1996, 2000), ugyanennyi világbajnokság (1995, 1997, 1999, 2001, 2015) és nyolc Európa-bajnokság (1966, 1969, 1971, 1994, 1998, 2002, 2014, 2022). Minden jel arra mutat, hogy a budapesti vb-n is ennyien lesznek, ráadásul mind a hárman egy klubból, a szombathelyi Dobó SE-ből: Halász Bencének már megvan a szintje, Varga Donát a 20., Rába Dániel a 24. helyen áll a ranglistán, mindketten simán beférnek a 36-os mezőnybe.

„Minden évben kitűzök egy célt. Tavaly az volt, hogy szeretnék kijutni a 2023-as világbajnokságra, ami nagy valószínűséggel sikerül, az idei cél pedig igazából egy álom, hogy Budapesten bejussak a döntőbe, a legjobb tizenkettő közé. Ezért küzdök mindennap, óriási pluszmotivációt és energiát ad, ha arra gondolok, hogy hazai nézők előtt versenyezhetek. Nem érzek magamon a kelleténél nagyobb nyomást – ahogy fociban mondják, a szurkolótábor olykor a tizenkettedik játékos, ami nekem plusz egy métert jelenthet a dobásaimban – mondta a Nemzeti Sportnak Varga Donát, aki a márciusi téli dobó országos bajnokságon érte el 74.50-es egyéni legjobbját, de egy áprilisi házi versenyen volt már 76.06-os kísérlete is. – Magamhoz képest határozottan előreléptem ebben az évben, kondiban és dobásokban már januárra elértem azt a szintet, mint a tavaly nyári csúcsformám, ezért is vagyok vébét érő helyen a ranglistán.”

A 23 éves dobóatléta 75 méter körüli dobással lenne elégedett a vb-n, ami elég is lehet a döntőbe jutáshoz – ám egyelőre csak a selejtezőre gondol, hogy élete első felnőttvilágversenyén az év három legjobb kísérletét tudja bemutatni. Csapattársa, Rába Dániel már részt vett a tavalyi Európa-bajnokságon, de ez az éve nem alakul jól: 72.56 a legjobb eredménye, holott az egyéni csúcsa – még 2021-ből – 76.83 méter.

„A budapesti vébé óriási motiváció a magyar atlétáknak, egyúttal megvan benne a stresszfaktor is – talán ezért sem tudtam eddig a legjobb formámat hozni. Ez ugyanakkor biztató is, mert remélem, a legjobbkor leszek képes a legjobbra – mondta a 25 éves Rába Dániel. – Érzem a terhet, hogy vajon mire leszek képes a világbajnokságon. Ezt kezelendő, tavasz óta dolgozom egy sportpszichológussal, aki sokat segít, sőt néha úgy érzem, már korábban hozzá kellett volna fordulnom. A versenyrutinom kicsit visszaesett, ezért is várom a vébét. A cél, hogy augusztusra készüljünk fel a lehető legjobban, és ne csak az első napon dobjak, hanem a másnapi döntőben is.”

A két dobóatléta legfontosabb versenye az augusztusi világbajnokságig az országos bajnokság (július 7–8.) és a Gyulai István Memorial (július 18.) lesz, ezek a viadalok már az olimpiai kvalifikációba is beleszámítanak.

VILÁGBAJNOKSÁGOK, AMELYEKEN HÁROM MAGYAR FÉRFI KALAPÁCSVETŐ INDULT
1995, Göteborg: Gécsek Tibor (3.), Kiss Balázs (4.), Fábián Zoltán (18.)
1997, Athén: Kiss Balázs (4.), Fábián Zoltán (18.), Németh Zsolt (20.)
1999, Sevilla: Németh Zsolt (2.), Gécsek Tibor (4.), Kiss Balázs (14.)
2001, Edmonton: Kiss Balázs (6.), Gécsek Tibor (8.), Annus Adrián (9.)
2015, Peking: Pars Krisztián (4.), Hudi Ákos (27.), Pásztor Bence (28.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik