Atlétika: Iszinbajeva júniusban szül, aztán visszatér

Vágólapra másolva!
2014.05.14. 16:55
A kétszeres olimpiai bajnok Jelena Iszinbajeva, miután júniusban megszületik első gyermeke, amint lehet, ismét versenyezni fog, s ott akar lenni a 2016-os riói játékokon.

A női rúdugrás élő legendájának számító orosz atléta várható visszatérését edzője, Jevgenyij Trofimov jelentette be.

„Egy hónapon belül anya lesz, most csak ez foglalkoztatja, de később – ezt már eldöntötte – visszatér a versenyzéshez, és indulni szeretne a jó két év múlva esedékes ötkarikás játékokon" – mondta a tréner.

A 31 éves Iszinbajeva a 2013-as moszkvai világbajnokság megnyerése után tudatta, hogy gyereket akar, és akkor úgy tűnt, be is fejezi pályafutását.

„Volgográdban bármikor el tudjuk majd kezdeni az edzéseket, mert kiválóak a felkészülési lehetőségek, van fedett csarnok is, és minden szükséges dolog a rendelkezésünkre áll" – közölte Trofimov, aki szerint tanítványa tudása alapján 5.15 vagy akár 5.20 méteres teljesítményre is képes lehet.

Iszinbajeva a 2004-es athéni, majd a 2008-as pekingi olimpián győzött, míg a 2012-es londoni játékokon bronzérmet szerzett. Világbajnokságon fedett pályán négyszer, szabadban háromszor érdemelt ki aranyat, és van két Európa-bajnoki elsősége is. Nevéhez 28 világrekord fűződik, ő volt az első nő, aki átjutott az 5 méteres magasságon. Fedett pályán 5.06, szabadtéren pedig 5.01 méterrel csúcstartó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik