PL: ezért nem kapott büntetőt Mac Allister mellbe rúgásáért a Liverpool a City ellen

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.20. 14:57
Az inkriminált jelenet (Fotó: Getty Images)
Nagy vihart kavart másfél héttel ezelőtt, hogy az angol bajnokság éppen aktuális szuperrangadója, a Liverpool–Manchester City mérkőzés hajrájában Michael Oliver játékvezető nem adott tizenegyest a Liverpoolnak, miután úgy tűnt, Jérémy Doku mellbe rúgta Alexis Mac Allistert a tizenhatoson belül. Mára kiderült, milyen beszélgetés zajlott a játékvezető és a VAR-szobában ülő Stuart Attwell között...

Noha már tíz nap is eltelt az 1–1-gyel végződő Liverpool–Manchester City mérkőzés óta, a mérkőzés végén történtek miatt nehezen csillapodnak a kedélyek. Mint emlékezetes, a meccs utolsó pillanataiban Jérémy Doku a saját tizenhatosán belül mellbe rúgta a Liverpool világbajnok középpályását, Alexis Mac Allistert, Michael Oliver játékvezető azonban nem ítélt büntetőt, s később a VAR-szobában helyet foglaló Stuart Attwell is így gondolta.

 E hét elején aztán kiderült, hogy pontosan milyen párbeszéd zajlott le a VAR-szobában, valamint Oliver és Atwell között.

Attwell: „Lehetséges szabálytalanság a védőnél.”
Oliver: „Nálam ez nem az.”
Attwell: „Ellenőrizzük a helyzetet lehetséges büntető miatt.”
Oliver: „Azt gondolom, hogy a labda kettejük között volt, és a védő megpróbálta megjátszani azt. Lehetett valamennyi kontakt kettejük között.”
Attwell (a visszajátszások megnézése közben): „Tisztán látható, hogy Doku elrúgja a labdát, aztán érkezik Mac Allister és kifordul a felsőtestével. A labda magasan volt, mindkét játékos magasan érkezett. Nem hiszem, hogy lenne elegendő bizonyíték egy tizenegyeshez. Doku egyértelműen hozzáért a labdához, aztán jött Mac Allister és beugrott az ő terébe, a hátát fordította Doku felé, aztán összeütköztek. Ollie (Michael Oliver, a játékvezető – a szerk.) megerősítheted a pályán hozott döntést, mehet tovább a játék. Az ellenőrzésnek vége.”

Ezzel az ellenőrzés lezajlott, Oliver ki sem ment visszanézni az esetet, s a játék folytatódott – pontosabban szóval néhány másodperc múlva véget is ért, mert a 8 perces hosszabbítás végén járt már az óra. A találkozót követően aztán Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere arról beszélt, hogy igazából már nem is lepődött meg azon, hogy nem kaptak tizenegyest, és biztos volt abban is, hogy a szituációt meg fogják majd magyarázni az illetékesek. Ezek közül – vagyis az illetékesek közül – talán a leginkább fontos személy Howard Webb, a szigetországi Profi Játékvezetők Hivatalos Testülete (PGMOL) vezetője, aki úgy vélte, elfogadható döntést hozott a játékvezetői csapat.

„Érthető, ha így is, úgy is lehet véleményezni az esetet. Ha a pályán befújja a játékvezető a tizenegyest, akkor is helyben hagyták volna az ott hozott döntést, ahogy most is az történt. A labda túl alacsonyan volt ahhoz, hogy el lehessen fejelni, ezért Doku felemelte a lábát, hogy elrúgja és ezt meg is tette. Igen, utána volt kontaktus Mac Allisterrel, de ahogy ő érkezett, nem lehet azt mondani, hogy a célja a labda megjátszása volt. Persze megértem, hogy a VAR döntése miért osztotta meg a szurkolókat, ám azt gondolom, hogy bármilyen döntést hozott volna a pályán a játékvezető, azt nem változtatta volna meg a VAR. Nem arra akarjuk használni a VAR-t, hogy újraalkossunk bizonyos döntéseket, nem erre való ez a rendszer. Ebben a helyzetben a VAR kimaradt az ügyből, úgyhogy ez így rendben van” – idézte Webbet a Sky Sports. 

Mindenesetre a Nemzeti Sport olvasói nem feltétlenül értenek egyet a 2010-es világbajnokság döntőjét vezető Howard Webb-bel, a meccs után indított szavazásunkon cikkünk írásáig több mint 6200 adtak hangot véleményüknek, s 86 százalékuk úgy gondolta, büntetőt kellett volna ítélni a Liverpoolnak.

SZAVAZÁS

Jérémy Doku megmozdulása miatt büntetőt kellett volna kapnia a Liverpoolnak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ha egyébként gonoszkodni szeretnénk Webb véleménye kapcsán, akkor most beágyaznánk ide az általa vezetett vb-döntő 28. percéről készült felvételt, amikor Nigel de Jong azóta már mémmé vált kungfurúgással terítette le Xabi Alonsót, amit megúszott egy sárga lappal… De nem szeretnénk gonoszkodni, ezért csak belinkeljük a videót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik