Videó: egy szurkoló csúnyán összeszólalkozott az MU edzői stábjával a Leicester gólja után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.04.07. 14:24
null
<strong>Darren Fletcher</strong> visszaszólt a szurkolónak (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester United 1–1-es döntetlent játszott a Leicester Cityvel az Old Traffordon az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójában. A vezetést a 63. percben a „rókák” szerezték meg, ezt pedig igen nehezen emésztették meg a „vörös ördögök” szurkolói a lelátón, az egyikük össze is szólalkozott az edzői stábból a korábbi MU-játékos Darren Fletcherrel – hívta fel a figyelmet a Givemesport.

 

Az eset a Leicester City vezető gólja után történt, a felvételen pedig jól látható, ahogy Darren Fletcher hevesen vitatkozik valakivel a lelátón.


A szurkolót Jamie Caplannek hívják, aki a Manchester Evening Newsnak beszélt az incidensről.

„Még csak nem is az eredmény zavar – fogalmazott Caplan. – A nap végén az érdekel, hogy milyen erőfeszítéseket tettek a győzelemért, és ez volt az, amit számonkértem.”

Hozzátette, hogy úgy tűnt neki, sem a játékosokat, sem a kispadon lévőket nem érdekelte, hogy gólt kaptak. „Titeket ez kib...ottul nem érdekel!” – üvöltötte Caplan a kispad irányába.

„Ez nem személyesen Fletchernek szólt, de ő volt az, aki megsértődött és visszaszólt. Azt kérdezte tőlem, ki a f... vagyok, és mondta, üljek le. Ekkor kaptam fel a vizet” – mesélte.

„Ezután dühösen beszéltem, ő csendben volt, majd McTominay is odaszólt valamit, de nem értettem, hogy mit, mert indultam fel a lépcsőn. Azt kiabáltam, hogy miért nem küzdenek? – folytatta a szurkoló. – Egy öltözőben volt Keane-nel, s ha nekem azt mondja, hogy ez a United elég jó, akkor hazudik, és nem hiszek neki. A régi nagy játékosok is ugyanazt mondják, az akarást hiányolják.”

„Nem én voltam az egyetlen a stadionban, aki ekkor ezeket kiabálta. Amikor Fletcher azt kérdezte, ki vagyok én, az nem csak nekem szólt, hanem ezeknek az embereknek is.”

Ezután elhagyta a stadiont Caplan, akit elvileg megtapsolt pár néző. Ezt azonban nem vette észre, fejben máshol járt.

„Nem tudom, mit csináltak. De ha fütyültek, akkor az volt az egyetlen hang, amit kiadtak magukból a mérkőzés alatt. Többet nem ülök oda.” Hozzátette, a történtek ellenére is imádja a klubot, és ha lesz rá lehetősége, kimegy legközelebb is az Old Traffordra. Szerinte a futballmeccs erről szól, hogy kiengedjék a frusztrációjukat. Van egy határ, de úgy véli, azt nem lépte túl, senkit sem bántott meg személyesen, csak kieresztette a gőzt, ami a futball velejárója.

„Néha átadom magamat az érzelmeknek, de még most sem hiszem, hogy rosszul cselekedtem volna, máskor is megtenném.”

Azt nem tudni, Caplan látta-e Fred három perccel később szerzett egyenlítő gólját, hiszen indult elhagyni az arénát.

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
Manchester United–Leicester City 1–1
(Fred 66., ill. Iheanacho 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 23 4 3 70–18 +52 73
2. Liverpool 30 22 6 2 77–20 +57 72
3. Chelsea 29 17 8 4 58–23 +35 59
4. Tottenham 30 17 3 10 52–37 +15 54
5. Arsenal 29 17 3 9 44–34 +10 54
6. West Ham 31 15 6 10 51–40 +11 51
7. Manchester United 30 14 9 7 49–41 +8 51
8. Wolverhampton 31 15 4 12 33–27 +6 49
9. Crystal Palace 30 8 13 9 42–38 +4 37
10. Leicester City 28 10 7 11 43–47 –4 37
11. Aston Villa 30 11 3 16 42–42 0 36
12. Southampton 30 8 12 10 37–46 –9 36
13. Brighton & Hove Albion 30 7 13 10 26–36 –10 34
14. Brentford 31 9 6 16 37–48 –11 33
15. Newcastle 30 7 10 13 33–54 –21 31
16. Leeds United 31 7 9 15 35–68 –33 30
17. Everton 29 7 4 18 32–52 –20 25
18. Burnley 29 4 12 13 25–42 –17 24
19. Watford 30 6 4 20 29–57 –28 22
20. Norwich City 30 4 6 20 18–63 –45 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik