Arsenal: újabb sérülése miatt mégsem térhet vissza Cazorla

Vágólapra másolva!
2016.03.02. 10:39
Edzésen elszenvedett Achilles-ín-sérülése miatt még mindig nem térhet vissza az Arsenalba Santi Cazorla.

Arsene Wenger, a londoniak francia menedzsere szerdán azt mondta, a spanyol középpályás térdproblémája rendbe jött, mégsem tudta elvégezni a megfelelő edzésmunkát. Cazorla novemberben, a Norwich City elleni meccsen (1–1) sérült meg, s visszatérését mostanra valószínűsítették. Norwich City elleni meccsen (1–1) sérült meg, s visszatérését mostanra valószínűsítették.

„Sajnos nincs jól, begyulladt az Achilles-ína, ezért ki kellett vennünk a tréningből” – mondta Wenger, aki kitért a sípcsonttörésből lábadozó Jack Wilshere-re is. Az angol középpályás ebben a szezonban még nem lépett pályára az Arsenalban, s kihagyja a válogatott márciusi barátságos meccseit, amelyeken a világbajnok németek és a hollandok lesznek az ellenfelek.

„A futást a héten elkezdheti, de három-négy hétre még szüksége lesz a visszatéréshez” – nyilatkozta Wenger.

Az Arsenal este a Swansea Cityt fogadja a Premier League hétközi fordulójában, majd szombaton a Tottenham Hotspur vendége lesz az észak-londoni rangadón.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik