Chelsea: Alex januárban elhagyná a londoni csapatot

Vágólapra másolva!
2008.12.18. 16:21
Címkék
A Chelsea brazil hátvédje, Alex januárban elhagyná a londoni csapatot.
Alex már korábban jelezte, hogy az első adandó alkalommal búcsút intene a Chelsea-nek, ugyanis nem látja biztosnak a helyét a csapatban. Véleményének most újra hangot adott.„Tudom, hogy nem a január a legjobb idő a váltásra, hiszen a szezon közepén vagyunk. Nekem azonban más dolgokat is számításba kell vennem, saját érdekeim szerint kell cselekednem” – mondta Alex a The Sunnak.„Már a szezon előtt távozni akartam, de amikor Scolari megérkezett a csapathoz, nem akart elengedni. Korábban azonban már közöltem távozási szándékomat a klub vezetőivel. Most ismét itt az átigazolási szezon, s ezúttal úgy hiszem, távozni is fogok” – tette hozzá Alex.A Chelsea-ben alapesetben a John Terry, Ricardo Carvalho páros szerepel a védelem közepén, Alexnek így kevés játéklehetőség jut.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik