Michael Ballack hosszabbításban lőtt gólja FA-kupa döntőt ért

K.E. K.E.K.E. K.E.
Vágólapra másolva!
2007.04.15. 19:45
Az FA-kupa döntőjébe jutott a Chelsea, miután a sorozat második elődöntőjében hosszabbításos mérkőzésen Manchesterben egy góllal verték a Blackburn csapatát. A kékek a fináléban azzal a Manchester Uniteddel mérkőznek meg, amely szombaton Birminghamban 4-1-re verte a Watfordot.
Makelele és Ballack (mindkettő Chelsea) gyűrűjében Mokoena (középen, Blakcburn)
Reuters
Makelele és Ballack (mindkettő Chelsea) gyűrűjében Mokoena (középen, Blakcburn)
Makelele és Ballack (mindkettő Chelsea) gyűrűjében Mokoena (középen, Blakcburn)
Reuters
Makelele és Ballack (mindkettő Chelsea) gyűrűjében Mokoena (középen, Blakcburn)

FA-KUPA, ELŐDÖNTŐ:
Chelsea-Blackburn 2-1 (Lampard 16., Ballack 109., ill. Roberts 63.)

Rögtön támadólag lépett fel a Mourinho-csapat, amelynek nem is kellett sokat várnia a vezető találat megszerezésére. Formás akció végén Drogba passzát követően Ballack a jobbösszekötő helyen parádésan, egyből ugratta ki a középcsatár helyén a védők mögé üresbe belépő Lampardot, aki az érkező védő mellett tolt egyet a labdán, majd védhetetlenül lőtt nyolc méterről a hosszúba.

A folytatásban rányomta a bélyegét a mérkőzésre a Chelsea korai vezetése: nem starpálták magukat a kékek, de ráérősen játszva is mezőnyfölényben voltak.

A félidő hajrájához érve aztán megrázta magát a Blackburn: előbb a Chelsea-védelem tisztázott az utolsó előtti pillanatban, majd Cech mutatott be egy bravúrt Dunn távoli lövésénél. A szögletet követően pedig Samba fejelt a kapu fölé, ígéretes helyről.

Alaposan megmoshatta játékosai fejét a szünetben Mark Hughes, hiszen feledve korábbi minden tiszteletet beszorították nevesebb ellenfelüket annak térfelére.

A Chelsea-nek a kontra lehetősége maradt, a legnagyobb helyzetet Sevcsenko hagyta ki, aki Drogbával vezethette rá a labdát az ellenfél kapujára, ám amikor az elefántcsontparti odaadta az ukrán aranylabdásnak a gólpasszt, ő csúnyán a labda mellé rúgott és kötényt adott saját magának.

A mezőnyfölény – a Chelsea hosszú percekig csak véletlenül lépte át a félpályát – aztán egyenlítést eredményezett. Előbb Pedersen a kapufára fejelt egy jobboldali beadást, majd három perccel később a norvég légiós végezte el azt a jobboldali szabadrúgást, amelynek végén Roberts egyenlített: az erőből belőtt labdába szúrt bele spiccel a gólvonaltól nyolc méterrre.

Támadásban maradt a lendületbe jött Blackburn, de a Chelsea is kapcsolt, így kiegyenlítődött a játék, igaz az indulatok is néha elszabadultak.

Pedersen fejében volt a győztes találat, de hat méterről, abszolút ziccerben a jobb kapufa mellé bólintott a 82. percben. Majd ugyancsak a norvég lőtte bele a sorfalba a 18 méteres, több mint ígéretes helyről elvégzett szabadrúgást a 88. percben,

A 89. percben Terry menteni igyekezett, de csúsztatott fejese a kapuban kötött volna ki, ha Cech ujjhegye csak két centivel rövidebb.

A hosszabbításban aztán a rutin döntött, a napi forma ellen. A Blackburn játéka kicsit visszaesett, persze a második félidőben bemutatott őrült tempót nehéz lett volna végig tartani.

A Chelsea közelebb állt a mérkőzést eldöntő találat megszerzéséhez: a 109. percben aztán Essien cselezte le magát a baloldalon az alapvonalig, majd középre adott. Wright-Phillips még hibázott, nem úgy a lecsorgót ballal nagy erővel a kapuba vágó Ballack.

Az utolsó percekre már csak egy 28 méterről leadott, dörgő Essien bomba maradt, amely a kapufán csattant, az eredmény viszont már nem változott. Döntős a Chelsea, Mourinho csapatának ellenfele a kékek szezonbeli egyetlen komoly riválisának számító Manchester United lesz, amellyel a bajnoki címért is nagy versenyt futnak.

A döntőt május 19-én, az új Wembley-stadionban rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik