Oda a bajnok veretlensége: a Cleveland Browns legyőzte a Giantset

Vágólapra másolva!
2008.10.14. 10:14
A New York Giants kikapott a hétfő esti rangadón a Cleveland Browns otthonában, s ezzel véget ért a bajnok nagy sorozata: az Eli Manning vezette csapat ugyanis a legutóbbi 11, idegenben játszott mérkőzését megnyerte.
Eli Manning tekintete mindent elárul: három interception
Fotó: Reuters
Eli Manning tekintete mindent elárul: három interception
Eli Manning tekintete mindent elárul: három interception
Fotó: Reuters
Eli Manning tekintete mindent elárul: három interception

Az NFL hatodik játékhetének hétfő esti rangadóján (Monday Night Football) a bajnok New York Giants látogatott a Cleveland Browns együtteséhez. A címvédő hibátlan mérleggel (négy siker) állt a találkozó előtt, míg a hazaiak csupán egy meccset tudtak megnyerni, hármat elvesztettek.

Nos, most megszerezték a második győzelmüket. Méghozzá nem is akárhogy, hiszen 35–14-re verték meg a Giantset. A végeredmény ugyanakkor kicsit csalóka, ugyanis a találkozó egészen az utolsó negyedig szoros volt.

Az első játékrészben a Barnák szereztek vezetést, Phil Dawson 28 yardos mezőnygóljával. A második tizenöt perc már pontokban gazdag volt, mindkét oldal 14 egységet szorgoskodott össze. A Giantsnél Brandon Jacobs futott egy touchdownt, majd Eli Manning passza találta meg a célterületen belül Plaxico Burresst. A hazaiaknál hasonló volt a képlet: Jamal Lewis futott, Darnell Dinkins pedig lekapta a levegőből Derek Anderson átadását.

A harmadik negyedben újabb mezőnygóllal, majd a negyedik játékrész elején egy touchdownnal növelte előnyét a Cleveland, de ekkor még minden nyitott volt. Azonban nyolc perccel a találkozó vége előtt Eric Wright levadászta Eli Manning Amani Toomernek szánt labdáját, és 94 yardos touchdownt futott belőle.

A két irányító teljesítménye között nagy különbség volt: Anderson a szezon során először passzolt 300 yardnál többet (310), hat pontot érő átadása kettő volt, és egyszer sem adta el a labdát. Ezzel szemben a tavalyi Super Bowl legértékesebb játékosa, Eli Manning régi, sokat kritizált önmagára emlékeztetett: 196 yard, 1 touchdown, 3 interception.

„Háromszor adtam el a labdát, ez elfogadhatatlan. Így nem lehet meccseket nyerni. Mindenki kikap néha, de a játékunk csalódást keltett” – nyilatkozta a meccs után a fiatalabb Manning fivér.

A bajnokcsapat mostani vereségét követően már csak a Tennessee Titans hibátlan a mezőnyben, de azért a Giants továbbra is vezeti az NFC Keleti csoportját, a Cleveland pedig a harmadik helyen áll az AFC Északi divíziójában.

A JÁTÉKHÉT EREDMÉNYEI

6. FORDULÓ
Atlanta Falcons–Chicago Bears 22–20
Houston Texans–Miami Dolphins 29–28
Indianapolis Colts–Baltimore Ravens 31–3
Minnesota Vikings–Detroit Lions 12–10
New Orleans Saints–Oakland Raiders 34–3
New York Jets–Cincinnati Bengals 26–14
Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 27–3
Washington Redskins–St. Louis Rams 17–19
Denver Broncos–Jacksonville Jaguars 17–24
Arizona Cardinals–Dallas Cowboys 30–24 – hosszabbítás után
San Francisco 49ers–Philadelphia Eagles 26–40
Seattle Seahawks–Green Bay Packers 17–27
San Diego Chargers–New England Patriots 30–10
Cleveland Browns–New York Giants 35–14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik