NFL: három meccs is utolsó másodperces mezőnygóllal dőlt el

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.13. 09:13
null
Riley Patterson utolsó másodperces mezőnygóljával verte a Chargerst a Lions (Fotó: Getty Images)
Három mérkőzés is a rendes játékidő utolsó másodpercében értékesített mezőnygóllal dőlt el a profi amerikaifutball-liga (NFL) 10. fordulójában. A magyar idő szerinti vasárnap késő esti mérkőzések közül a Detroit Lions a Los Angeles Chargers vendégeként, míg a Seattle Seahawks hazai pályán a Washington Commanders ellen, az Arizona Cardinals pedig az Atlanta Falcons ellen nyert drámai végjátékban, míg a Dallas Cowboys kiütötte a New York Giantset.

 

ARIZONA CARDINALS–ATLANTA FALCONS

Hiába szerzett vezetést Matt Prater mezőnygóljával a házigazda Arizona Cardinals, a második negyedben két touchdownt is jegyző Atlanta Falcons volt lépéselőnyben a nagyszünetben. A hazaiak egy 10–3-as harmadik negyeddel fordítottak, de erre még volt válasza a Falconsnak, amely Desmond Ridder révén 23–22-re fordított. A kihagyott kétpontos kísérlet viszont sokba került a vendégeknek, ugyanis a mérkőzés utolsó percében Matt Prater bevágta a Cardinals fordítást, és 25–23-as győzelmet jelentő mezőnygólját.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

LOS ANGELES CHARGERS–DETROIT LIONS

Ennél eseménydúsabb meccset hozott a Detroit Lions Los Angeles Chargers elleni vendégjátéka. A kaliforniaiak hiába voltak a második negyed közepén 17–3-as hátrányban, a különbséget egy negyednyi játékidő alatt eltüntették. A védelmek viszont nem tudták megállítani a támadóegységeket, a Chargers pedig hiába egyenlített még kétszer, a végszót a Lions mondta ki, amely Riley Patterson ugyancsak utolsó másodpercben értékesített mezőnygóljával győzött 41–38-ra.


A Lionst irányító Jared Goffnak 33 passzkísérletéből 23 volt sikeres 333 yardért és két TD-ért, David Montgomery 12 futásból 116 yardot és egy TD-t, Jahmyr Gibbs pedig 14 labdacipelésből 77 yardot és két TD-t hozott össze, valamint Amon-Ra St. Brown nyolc elkapásból termelt 156 yardot, ezzel szemben a hazaiaknál Justin Herbert 40 passzából 27 volt jó 323 yardért és négy touchdownért (egy interception mellett), Keenan Allen 11 elkapásból jutott 175 yardig és két TD-ig, míg Austin Ekeler 19 futásból zárt 67 yarddal és egy TD-vel.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

SEATTLE SEAHAWKS–WASHINGTON COMMANDERS

Az első félidőben csak mezőnygólokig jutott, mégis legyőzte a Washington Commanderst a Seattle Seahawks, amely a harmadik negyedben fordított, a fővárosiak pedig a negyedikben hiába jutottak el kétszer is az ellenfél célterületére – másodszor az utolsó percben –, a Seattle erre is válaszolni tudott, és Jason Myers szintén utolsó másodpercben belőtt mezőnygóljával győzött 29–26-ra.



A Washingtont irányító Sam Howellnek hiába volt 29 jó passza 312 yardért és három TD-ért, Brian Robinson pedig hiába hozott össze hat futásból 119 yardot, Geno Smithék jobban teljesítettek, a Seattle irányítójának 47 passzából 31 volt jó 369 yardért és két TD-ért, DK Metcalf pedig hét elkapásból 98 yardot tett a közösbe.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

DALLAS COWBOYS–NEW YORK GIANTS

A fentieknél jóval simább meccset hozott a New York Giants austini vendégjátéka, a házigazda Dallas Cowboys ugyanis a félidőben már 28–0-ra vezetett, a vendégek így hiába szereztek két TD-t és egy mezőnygólt a harmadik és a negyedik negyedben, nem voltak egyenrangú ellenfelei Dak Prescottéknak, akik nagyon simán nyertek 49–17-re.

A Cowboys első számú irányítójának 35 passzkísérletéből 26 volt sikeres 404 (!) yardért és négy TD-ért egy eladott labda mellett, cseréje, Cooper Rush pedig 9/7-es passzmutatóval és 67 yarddal zárt egy interception mellett, de a hazai támadóegységből a kilenc elkapásból 173 yardot és egy TD-t összehozó Brandin Cooks, valamint a 11 elkapásból 151 yardig és szintén TD-ig jutó CeeDee Lamb, illetve a 12 futásból 79 yarddal és ugyancsak egy TD-ig jutó Rico Dowdle is sokat hozzátett a Cowboys sikeréhez.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

LAS VEGAS RAIDERS–NEW YORK JETS

A mezőnygólok domináltak a vasárnap esti rangadón a Las Vegas Raiders és a New York Jets között, mégis egy TD, a mérkőzés egyetlen touchdownja döntött a nevadaiak javára, akik 16–12-re nyertek hazai pályán.


A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

NFL
ALAPSZAKASZ, 10. FORDULÓ

Arizona Cardinals–Atlanta Falcons 25–23
Los Angeles Chargers–Detroit Lions 38–41
Dallas Cowboys–New York Giants 49–17
Seattle Seahawks–Washington Commanders 29–26
Las Vegas Raiders–New York Jets 16–12

KORÁBBAN
New England Patriots–Indianapolis Colts 6–10
Chicago Bears–Carolina Panthers 16–13
Baltimore Ravens–Cleveland Browns 31–33
Cincinnati Bengals–Houston Texans 27–30
Jacksonville Jaguars–San Francisco 49ers 3–34
Minnesota Vikings–New Orleans Saints 27–19
Pittsburgh Steelers–Green Bay Packers 23–19
Tampa Bay Buccaneers–Tennessee Titans 20–6

KÉSŐBB
Kedd, 2.15:
Buffalo Bills–Denver Broncos (Tv: Arena4)

 

AZ ÁLLÁS
AFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Miami Dolphins 6 – 3 – 0 0.667 285–225 +60
2. Buffalo Bills 5 – 4 – 0 0.556 240–160 +80
3. New York Jets 4 – 5 – 0 0.444 144–172 –28
4. New England Patriots 2 – 8 – 0 0.200 138–238 –100
AFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Baltimore Ravens 7 – 3 – 0 0.700 270–157 +113
2. Pittsburgh Steelers 6 – 3 – 0 0.667 156–182 –26
3. Cleveland Browns 6 – 3 – 0 0.667 214–170 +44
4. Cincinnati Bengals 5 – 4 – 0 0.556 182–192 –10
AFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. Jacksonville Jaguars 6 – 3 – 0 0.667 196–190 +6
2. Houston Texans 5 – 4 – 0 0.556 217–192 +25
3. Indianapolis Colts 5 – 5 – 0 0.500 242–248 –6
4. Tennessee Titans 3 – 6 – 0 0.333 154–180 –26
AFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 7 – 2 – 0 0.778 208–143 +65
2. Las Vegas Raiders 5 – 5 – 0 0.500 172–202 –30
3. Los Angeles Chargers 4 – 5 – 0 0.444 239–215 +24
4. Denver Broncos 3 – 5 – 0 0.375 172–226 –54
NFC Kelet Gy-V-D % SZ–K PK
1. Philadelphia Eagles 8 – 1 – 0 0.889 252–185 +67
2. Dallas Cowboys 6 – 3 – 0 0.667 259–165 +94
3. Washington Commanders 4 – 6 – 0 0.400 217–274 –57
4. New York Giants 2 – 8 – 0 0.200 118–266 –148
NFC Észak Gy-V-D % SZ–K PK
1. Detroit Lions 7 – 2 – 0 0.778 241–203 +38
2. Minnesota Vikings 6 – 4 – 0 0.600 233–209 +24
3. Green Bay Packers 3 – 6 – 0 0.333 179–182 –3
4. Chicago Bears 3 – 7 – 0 0.300 204–255 –51
NFC Dél Gy-V-D % SZ–K PK
1. New Orleans Saints 5 – 5 – 0 0.500 214–198 +16
2. Tampa Bay Buccaneers 4 – 5 – 0 0.444 178–173 +5
3. Atlanta Falcons 4 – 6 – 0 0.400 189–217 –28
4. Carolina Panthers 1 – 8 – 0 0.111 153–242 –89
NFC Nyugat Gy-V-D % SZ–K PK
1. San Francisco 49ers 6 – 3 – 0 0.667 252–143 +109
2. Seattle Seahawks 6 – 3 – 0 0.667 200–201 –1
3. Los Angeles Rams 3 – 6 – 0 0.333 178–201 –23
4. Arizona Cardinals 2 – 8 – 0 0.200 173–263 –90
AFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Kansas City Chiefs 7 – 2 – 0 0.778 208–143 +65
2. Baltimore Ravens 7 – 3 – 0 0.700 270–157 +113
3. Jacksonville Jaguars 6 – 3 – 0 0.667 196–190 +6
3. Miami Dolphins 6 – 3 – 0 0.667 285–225 +60
5. Pittsburgh Steelers 6 – 3 – 0 0.667 156–182 –26
5. Cleveland Browns 6 – 3 – 0 0.667 214–170 +44
7. Houston Texans 5 – 4 – 0 0.556 217–192 +25
7. Cincinnati Bengals 5 – 4 – 0 0.556 182–192 –10
7. Buffalo Bills 5 – 4 – 0 0.556 240–160 +80
10. Las Vegas Raiders 5 – 5 – 0 0.500 172–202 –30
10. Indianapolis Colts 5 – 5 – 0 0.500 242–248 –6
12. Los Angeles Chargers 4 – 5 – 0 0.444 239–215 +24
12. New York Jets 4 – 5 – 0 0.444 144–172 –28
14. Denver Broncos 3 – 5 – 0 0.375 172–226 –54
15. Tennessee Titans 3 – 6 – 0 0.333 154–180 –26
16. New England Patriots 2 – 8 – 0 0.200 138–238 –100
NFC Gy-V-D % SZ–K PK
1. Philadelphia Eagles 8 – 1 – 0 0.889 252–185 +67
2. Detroit Lions 7 – 2 – 0 0.778 241–203 +38
3. San Francisco 49ers 6 – 3 – 0 0.667 252–143 +109
4. New Orleans Saints 5 – 5 – 0 0.500 214–198 +16
5. Seattle Seahawks 6 – 3 – 0 0.667 200–201 –1
5. Dallas Cowboys 6 – 3 – 0 0.667 259–165 +94
7. Minnesota Vikings 6 – 4 – 0 0.600 233–209 +24
8. Tampa Bay Buccaneers 4 – 5 – 0 0.444 178–173 +5
9. Atlanta Falcons 4 – 6 – 0 0.400 189–217 –28
9. Washington Commanders 4 – 6 – 0 0.400 217–274 –57
11. Los Angeles Rams 3 – 6 – 0 0.333 178–201 –23
11. Green Bay Packers 3 – 6 – 0 0.333 179–182 –3
13. Chicago Bears 3 – 7 – 0 0.300 204–255 –51
14. Arizona Cardinals 2 – 8 – 0 0.200 173–263 –90
14. New York Giants 2 – 8 – 0 0.200 118–266 –148
16. Carolina Panthers 1 – 8 – 0 0.111 153–242 –89

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik