Dél-Afrika 1995-t követően második vb-aranyérmét ünnepelhette

Vágólapra másolva!
2007.10.21. 16:10
A dél-afrikaiak a hatodik rögbi-világbajnokság Párizsban megrendezett fináléjában 9-3-as szünet után 15-6-ra múlták felül a címvédő angolokat, s ezzel az 1995-ös, hazai rendezésű vb-t követően ülhettek fel ismét a sportág képzeletbeli trónjára. A szigetországiak sikerükkel az elsők lehettek volna, akik megvédik címüket.
Az 1995-s hazai rendezésű vb után második sikerét ünnepelhette a dél-afrikai válogatott
Reuters
Az 1995-s hazai rendezésű vb után második sikerét ünnepelhette a dél-afrikai válogatott
Az 1995-s hazai rendezésű vb után második sikerét ünnepelhette a dél-afrikai válogatott
Reuters
Az 1995-s hazai rendezésű vb után második sikerét ünnepelhette a dél-afrikai válogatott

A mérkőzésen egyetlen egy cél sem született, így taktikájában hasonlított a négy évvel ezelőtti fináléhoz. Ami szintén ismétlődő volt, hogy a címvédő angolok elsőrangú rúgójátékosuktól, Jonny Wilkinsontól várták a megoldást, ő azonban ezúttal egymaga kevésnek bizonyult.

Cél nem, büntetőrúgás viszont volt a találkozón, szám szerint nyolc. Az angolok kettőből kettőt értékesítettek - ki más, mint Wilkinson -, a dél-afrikaiak viszont hatból csak egyszer hibáztak, és ez döntőnek bizonyult a döntőben.

Percy Montgomery kezdte meg a pontgyártást a hetedik percben, de néggyel később Wilkinson egyenlíteni tudott.

A forgatókönyv a folytatásban sem változott, annyi különbséggel, hogy Montgomery újabb sikeres büntetőjét követően Wilkinson dopja sikertelennek bizonyult.

Miként a dél-afrikai Francois Steyn büntetője is a 22. percben. A félidő utolsó percében azonban Montgomery révén mégis hatpontosra növelte előnyét Dél-Afrika.

A második félidő negyedik percében az angolok felzárkóztak egy kicsit – Wilkinson büntetőből volt eredményes, de az 51 percben Montgomery, majd a 62. percben Steyn is értékesített egy-egy büntetőt. Wilkinson a hajrá nyitányán még rontott egy dropot, így dél-afrikaiak kilenc ponttal nyertek. A Dél-afrikai Köztársaság csapata másodszor hódította el a rögbi világbajnoki címét, ez korábban csak Ausztráliának sikerült.

"Megérdemelt győzelem volt, ennek ellenére minden tiszteletem az angoloké, mivel sokan azt várták, hogy nem lesznek versenyképesek ellenünk, ezzel szemben igen jól tartották magukat. Ez bebizonyította, hogy milyen kiegyensúlyozott az élmezőny" - mondta Jake White, a győztes válogatott szövetségi kapitánya arra utalva, hogy sokan a csoportmérkőzések során aratott 36-0-ás diadal megismétlését várták a szigetországiak ellen.

Hozzátette, ez a siker az egész országnak rendkívül fontos, mert mostantól ők tulajdonképpen a Dél-afrikai Köztársaság nagykövetei.

Az afrikai államban valóságos népünnepély vette kezdetét a diadalt követően. Országszerte az utcára tódultak az emberek, a bárok és éttermek tele voltak és szinte valamennyi város közlekedése megbénult a tömegtől.

Az emberek mellett az autókat is nemzeti lobogó borította, s nem volt ritka, hogy az örömmámorban úszó szurkolók a rendőrautók tetején táncoltak. Az ünneplésben egy ember vesztette életét, őt elgázolta egy autó, de rendbontásról nem számolt be a rendőrség.

Az ünneplésből kivette részét Dél-Afrika korábbi elnöke, Nelson Mandela is, aki Johannesburgban csatlakozott az ünneplő ezrekhez. Az újságok természetesen címoldalon és hatalmas terjedelemben foglalkoztak a sikerrel, például a Sunday Times olyan képet közölt Thabo Mbeki jelenlegi elnökről, amint a nemzeti együttes mezében pózol.

A következő, 2011-es vb-t Új-Zélandon rendezik.

FRANCIAORSZÁG, VILÁGBAJNOKSÁG:

DÖNTŐ:
Dél-Afrika Anglia 15-6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik