Vízilabda: Merész András egy fővárosi klubhoz szerződik – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.26. 09:09
Sajtóértesülés szerint Merész András, a magyar női vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya távozik Kecskemétről, s a fővárosban folytatja pályafutását.

Az 54 esztendős szakember – aki 2010 és 2015 között volt női pólóválogatottink kapitánya – tavaly nyáron hazatért Új-Zélandról, s a Kecskeméti Sportiskolánál állt munkába.

A kesport.hu információi szerint a keddi szülői értekezleten bejelentették, hogy Merész távozik a kecskemétiektől, s a portál úgy tudja, egy patinás fővárosi klubhoz szerződik. A volt kapitány megállapodása június 30-án lejár, helyét Gyenes István veszi át.

Merész András a női válogatottal kétszer kilencedik, egyszer pedig harmadik lett a világbajnokságon, 2012-ben és 2014-ben Eb-bronzérmet szerzett, míg a londoni olimpián negyedik lett.


tavaly nyáron hazatért Új-Zélandról, s a Kecskeméti Sportiskolánál állt munkába.

A kesport.hu információi szerint a keddi szülői értekezleten bejelentették, hogy Merész távozik a kecskemétiektől, s a portál úgy tudja, egy patinás fővárosi klubhoz szerződik. A volt kapitány megállapodása június 30-án lejár, helyét Gyenes István veszi át.

Merész András a női válogatottal kétszer kilencedik, egyszer pedig harmadik lett a világbajnokságon, 2012-ben és 2014-ben Eb-bronzérmet szerzett, míg a londoni olimpián negyedik lett.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik