Vízilabda: a FINA elfogadta az új szabályokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.10. 10:10
Címkék
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító -csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása.

A kedden kezdődő rövid pályás úszó-világbajnokság helyszínén, a kínai Hangcsou városában többek között eldőlt, hogy a támadóidő újraindulása esetén – például sarokdobásnál – harminc helyett csak húsz másodperce lesz a csapatoknak a támadásra. Rövidülnek a mérkőzések, mivel az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett egy csapat összesen kétszer kérhet szünetet, valamint a nagyszünet az eddigi öt perc helyett három percig tart majd.

Változás még, hogy ha a kapu felé úszó támadó játékost a kaputól hat méteren belül hátulról szabálytalanul – vagyis nem csak a labdát érintve – akadályozzák a lövésben, a játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.

Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok FINA-delegátus az MTI érdeklődésére elmondta: az új szabályokat – amelyeket többek között Szombathelyen az U18-as világbajnokságon már teszteltek – az Európa-kupa döntőitől kezdődően alkalmazzák majd.

Kemény Dénes, a magyar szövetség korábbi elnöke, a FINA edzőbizottságának elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani módosítások – amelyeket 181 igen, 8 nem, illetve két tartózkodás mellett fogadtak el – felgyorsítják a játékot, ugyanakkor egy korábbi szabályváltozással együtt (miszerint az olimpián csak 11 játékos nevezhető) veszélyes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy „elfogynak majd az együttesek”, ezzel pedig rossz lehet a megítélése a vízilabdának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik