Női vízi-vl: az Eb-n éremesélyes csapat megtalálása a cél

Vágólapra másolva!
2018.04.27. 14:38
Most már az eredménynek is fontos szerepe van a női vízilabda világligában – mondta Bíró Attila, az oroszok elleni záró csoportmérkőzésre készülő magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember az együttes pénteki sajtónyilvános edzésén hozzátette, a nyári Európa-bajnokságon való minél jobb szereplés érdekében szükség van arra, hogy a gárda kiharcolja a világliga nyolcas döntőjében való részvételt.

„Kicsit fáradtan mozogtak ma a lányok, mivel nagy menetelésen vannak túl, ráadásul a neheze még hátravan, és remélem, ez május végén nem is ér véget. Ez azt jelentené, hogy ott leszünk a döntőben, ami azért is fontos, hogy megtaláljam az Európa-bajnokságon éremesélyes csapatot" – nyilatkozta Bíró Attila.

A két csapat legutóbb Pontevedrában, az Európa-kupa hatos döntőjében találkozott egymással, az oroszok akkor 11–9-re nyertek, most a magyarok egyetlen pont megszerzésével már biztossá tennék helyüket a világliga fináléjában.

„Alapvetően azzal lennék elégedett, ha azokat a hibákat, amelyeket azon a mérkőzésen elkövettünk, most kijavítanánk. Ugyanakkor ezúttal fontos az eredmény is, ezért pontot vagy pontokat akarunk szerezni" – fogalmazott a szakember, aki Utassy Kata személyében újoncot is avathat majd.

„Balkezesként jobbszélsőként vehető számításba, ez pedig minden korosztályban gyakorlatilag kulcskérdés. Másfél éve figyelem már, úgy éreztem, most jött el annak a pillanata, hogy meg tudom hívni. Jól mozgott az edzésen, s annak külön örülök, hogy az idősebbek folyamatosan biztatták" – mondta a kapitány.

A MAGYAR KERET
KAPUSOK: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Lekrinszki Gina (Szentes)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kövesdi Vivien (FTC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Utassy Kata (BVSC), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Női világliga, európai selejtező, 6. (utolsó) forduló:
kedd:

Spanyolország–Hollandia, Madrid, 13.00
Oroszország–MAGYARORSZÁG, Szentpétervár, 18.00
Az állás: 1. Spanyolország 11 pont, 2. MAGYARORSZÁG 7, 3. Hollandia 6 (43–44), 4. Oroszország 6 (46–48)
A csoportból az első három jut tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik