Női vízi Ek: „Nem számolhatok éremmel; jó játékkal is ki lehet kapni”

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.03.22. 13:33
null
Bíró Attila egyelőre az oroszok elleni meccsel foglalkozik (Fotó: Tumbász Hédi)
Az elmúlt hónapok munkáját és az aktuális erőállapotot is tesztelheti a magyar női vízilabda-válogatott az újonnan életre hívott torna végjátékában.

 

Kevesebb mint négy hónappal a barcelonai Európa-bajnokság előtt eddigi legfontosabb erőfelmérőjére készül a női vízilabda-válogatott. A társaság ősz óta már három világliga- és négy Európa-kupa-mérkőzést vívott meg, ám csütörtöktől vasárnapig Pontevedrában már nem részvételi jogért, kvalifikációért száll vízbe, hanem a frissen életre hívott kontinentális sorozat elsőségéért. Ám ami ennél is fontosabb, hogy kiderüljön, a kontinensviadalt nézve milyen úton, s az út melyik szakaszában jár az Eb-címvédő.

„Nem számolhatok éremmel, mert az Európa-kupa hatos döntőjében jó játékkal is ki lehet kapni – kezdte Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya. – Szeretnénk minél jobban szerepelni, az elmúlt hónapok munkáját győzelmekkel megerősíteni, és megmutatni, tényleg jó úton járunk. Az Európa-kupa inkább a felkészülés állomása a nyári Európa-bajnokságra, a siker fontos visszajelzés lehet a játékosoknak és a stábnak egyaránt.”

A szakember katonásan kijelentette, noha már a gépén pihennek az összevágott videók a többi lehetséges ellenfélről is, már csak babonából sem készül mások ellen, kizárólag az oroszokat elemzi, akik ellen csütörtök este az elődöntőbe kerülésért csapnak össze.

„Az oroszok gyors, labdabiztos, lefordulásos vízilabdát játszanak, de ismerjük ez erősségeiket és a gyengéiket – folytatta a tréner. – Jó játékosaink vannak, a mi csapatunk is gyors, és hajtja a fiatalos lendület, jó teljesítménnyel bárkit le tudunk győzni. Ugyanakkor szeretném, ha stabilabb lenne a játék, kevesebb hullámzással, mert nem fér bele olyan rossz periódus, mint legutóbb.”

A kapitány a három héttel ezelőtti, hollandok ellen 10–5-re elveszített hazai világligameccsre utalt. Érdemes egyébként még egy hónapot visszagörgetni, januárban ugyanis Keszthelyi Rita és társai jó mérkőzésen 12–9-re múlták felül az oroszokat. S azért is hasznos ahhoz a találkozóhoz viszonyítani, mert a hollandok elleni meccs előtt a válogatott gerince rossz szájízzel tért vissza a klubcsapatával vívott Euroliga-küzdelemből, most viszont jobbak az élmények. Az UVSE ugyebár az Euroliga négyes döntőjébe jutott, míg a Dunaújváros kevéssel lemaradt róla, ám három góllal legyőzte Olaszországban a Cataniát, ebből építkezhetnek a játékosok. S milyen lendületet adna a folytatásra, ha sikerülne két-három mérkőzést játszani az Európa-kupában!

A válogatott egyébként a szerepléstől függetlenül marad Spanyolországban, hiszen jövő kedden a világligában csap össze a házigazdával.

FÁRADTAN, DE MOTIVÁLTAN

Csabai Dóra, a válogatott átlövője:
„Kicsit fáradtak vagyunk a hétvégi Euroliga-negyeddöntő után, de nem ezzel kell foglalkozni, ráadásul a sikerélmény hajt minket. Nagyon sok mérkőzést játszunk a klubban és a válogatottban, nehéz egyik napról a másikra átállni az új feladatra, ám azon vagyunk, hogy minél gyorsabban megtörténjen, és újult erővel folytassuk. Nem lehet az egész idényben minden meccsen jól játszani, ezért is hullámzó a teljesítményünk, de azon dolgozunk, hogy kisimuljanak a hullámok.”

Keszthelyi Rita, a válogatott átlövője:
„Azt várom, hogy legyünk felkészültek, főleg mentálisan, mert nagyon sűrű a program, kevés az idő a gyakorlásra, de ezt videózással és sok taktikázással egyensúlyozni lehet. Fontos lesz a koncentráció, ez a jó játék kulcsa. Az Európa-kupa állomás az Európa-bajnokságra való felkészülésben, ám természetesen jól akarunk szerepelni, és szeretnénk minden meccset megnyerni, de még rengeteg munka hiányzik, hogy stabil játékot tudjunk mutatni mérkőzésről mérkőzésre.”

Leimeter Dóra, a válogatott védője:
„Mindenkit motivál, hogy megmutassuk, a hollandok elleni vereség kisiklás volt, most pedig le tudjuk győzni az oroszokat. Fontos, hogy a saját játékunk jó legyen, ha sikerül összerakni, nyerhetünk. Három meccsre és három győzelemre készülünk, de persze lépésenként kell haladni, először győzzük le az oroszokat. Az elmúlt hónapokban végzett munka elég lehet ahhoz, hogy a döntőbe kerüljünk, felszabadult, jó játékkal bármire képesek vagyunk.”

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A HATOS DÖNTŐ PROGRAMJA (PONTEVEDRA)
Csütörtök, az elődöntőbe jutásért:
17.00:
Hollandia–Olaszország
18.45: Magyarország–Oroszország

Péntek:
17.00:
az 5. helyért

Elődöntő:
18.45:
Hollandia/Olaszország–Görögország
20.30: Magyarország/Oroszország–Spanyolország

Szombat:
12.00:
bronzmérkőzés
14.00: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik